A mostani időszakban megvalósuló beruházások kiemelten fontosak, hiszen munkahelyeket teremtenek, és egyben a válság utáni időszak növekedését is jelentik – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) nyertes vállalkozások támogatási szerződésének ünnepélyes aláírásán a tárca tájékoztatása szerint.
A 128 milliárd keretösszegű, a vállalatok kutatásfejlesztési és innovációs tevékenységét támogató pályázaton eddig 359 nyertes projekt született, és közel kilencvenmilliárd forinttal segítették a hazai vállalkozások innovációit
– tette hozzá a pénzügyminiszter.

Fotó: Bach Máté
– A gazdaság újraindulásánál azok a cégek lesznek a legjobb pozícióban, amelyek képesek újítani és alkalmazkodni a jelentősen megváltozott helyzethez. Ennek érdekében állítottuk a gazdaságvédelmi célok szolgálatába – a nagymértékű költségvetési ösztönzőkön túl – a még fel nem használt uniós fejlesztési források jelentős részét is – hívta fel a figyelmet Varga Mihály.
A miniszter arra is emlékeztetett, hogy a Ginop a legjelentősebb az uniós támogatások felhasználását koordináló operatív programok közül, a keretében összesen több mint 2700 milliárd forint értékű pályázatot hirdettek meg. A program többek között kiemelten foglalkozik a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatásával. Az innovációs kapacitások fejlesztését, a vállalatok és a felsőoktatási intézmények közötti együttműködések erősítését, illetve új technológiák bevezetését kívánja a kormány így is segíteni.
Öt magyar cég fejlődhet
A mai napon öt vállalkozás vezetőjével írt alá támogatási szerződést Varga Mihály, amelyek összesen 2,5 milliárd forint beruházást valósítanak meg. A Budamobil-Cargo Kft. közúti fuvarozás fejlesztését szolgáló közel egymilliárd forintos projektjéhez 492 millió forint támogatást nyertek el. A Elektromont Kft. a tömegközlekedésben résztvevő járművek tűzbiztonsági rendszerét újítja meg, a több mint 114 millió forintos összköltségű projekt megvalósulását közel 52 millió forint pályázati forrás támogatja. A Jet-Vill Kft. tervezett fejlesztése az elektromos és telekommunikációs kapcsolószekrényekben lévő nem kívánatos pára elvezetését oldja meg. A nemzetközi érdeklődésre számot tartó 125 millió forintos fejlesztéshez 56 millió forinttal járul hozzá a pályázati forrás. A hűtőberendezések gyártó LHG Kft. legújabb, mintegy kétszázötvenmillió forintos innovációját 138 millió forinttal segítik. A Piringer Kft. olyan gyógyszeres termékcsalád fejlesztésébe kezd, amely megoldást jelenthet az eddig csak műtéttel kezelhető porckopások kezelésére. A több mint kilencszázmilliós projekthez közel félmilliárd forint értékű forrásra pályáztak sikeresen.