Kinőtték a fonyódi nagystrandot, a Balaton-átevező verseny starthelyét az evezősport megszállottjai, ezért a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) – Zamárdi önkormányzatának örömére – a Balaton legnagyobb, három kilométer hosszú szabadstrandját jelölte ki a Balaton-átevezés starthelyének.

Fotó: MTI/Varga György
Ott sorakoznak fel ma délelőtt a legnépszerűbb vízisportok kedvelői, a kajakozók, kenusok, sárkányhajósok, állva evezők, hogy leküzdjék a nyolc kilométeres Zamárdi–Tihany–Zamárdi távot.
Férfi és női egyes, valamint férfi-női vegyes kategóriában szállnak vízre a kajakosok és a kenusok, a sárkányhajós csapatok tíz és húszlapátos csónakból csapkodhatják a vizet.
A ma 9 és 14 óra között sorra kerülő show-ra július elejéig rekordszámú, több mint háromezer nevezés érkezett A Balaton-átevezés – amiként a tóátúszás – szabadidősport jellegétől ezúttal se esik távol, hogy azon igazolt sportolók, köztük olimpikonok, világbajnokok is rajthoz állnak.
– A programok tekintetében lesznek ugyan változások, de a balatonfüredi rajt és cél, valamint a légvonalban 155 kilométeres távolság továbbra is adott – jelentette ki a Kék Szalag Raiffeisen Nagydíj tájékoztatóján a minap a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke – A háttérben nagyon sokan dolgoznak, azért, hogy sikeres legyen, és azt sem szabad elfelejteni, hogy több mint ötszáz hajóról beszélünk, ami közel háromezer vitorlázót jelent. Ennyi hajó egyidejű jelenléte a tavon már önmagában is rendkívül nagy esemény, különösen ha versenyeznek egymással. A kék szalag a vitorlázás ünnepe lesz – fogalmazott a sportági szövetség elnöke.
– A nagydíj mezőnye július 22-én rajtol el Füredről, 24 kategóriában hirdetnek győztest, a nevezésre július 21-én a balatonfüredi Anna Grand Hotelben kerül sor.
A versenyt az M4 Sport ezúttal is élőben közvetíti – tette hozzá Holczhauser András, az MVSZ főtitkára.

Fotó: MTI/Varga György
– A Tatus nevű 25-ös túrajolléval kezdtem a kék szalagos időszakot, majd 1981-től a Tabu 40-es cirkálóval álltam rajthoz. Így csaknem negyven tókerülő verseny van mögöttem – mondta lapunknak Kollár Lajos professzor, az MVSZ volt elnöke, aki Balatonfüreden veszi majd át a szövetség örökös tiszteletbeli tagja címet. Kérdésünkre, hogy melyek voltak számára a tókerülő verseny legemlékezetesebb eseményei, elmondta: félelmetes volt, amikor tíz éve a Tabuval Szigligetnél egy előre látható, több mint száz kilométeres széllel érkező, óriási viharba jutott. Érdeklődésünkre, hogy jönnek-e a kék szalagra külföldi versenyzők, Kollár doktor azt válaszolta: a múlt évben csak nyolc egység érkezett, az ideire csehek, szlovákok, osztrákok és németek jelezték részvételüket, de nem kizárt, hogy Svájcból és Olaszországból is érkezik egy-egy egység.
– Jó ötlet volt július 31-ét megjelölni a 39. Lidl Balaton-átúszás időpontjának, ilyenkor ugyanis a tó vízének hőfoka ideális úszásra