Árcsökkenés jöhet a szoftverpiacon

Kicselezné az ügyeskedő szoftvervállalatokat a kormány. Szeptemberben kerülhet a parlament elé az a törvényjavaslat, amely lehetővé tenné, hogy az állam a disztribútori hálózat kihagyásával maga szerezze be a közigazgatásban használatos szoftvereket és szoftverlicenceket — értesült a Magyar Nemzet. Nemcsak a beszerzést központosítanák, hanem a vállalatok árrését is jogszabályban rögzítenék, utóbbit kiterjesztenék a kiskereskedelmi forgalomban kapható szoftvertermékekre is. Szakértők szerint a lépéssel árcsökkenés jöhet a piacon, melynek nyertesei az állam mellett az otthoni felhasználók lesznek.

Magyar Nemzet
2019. 08. 07. 5:45
A Microsoft logo is seen at a pop-up site for the new Windows 10 operating system at Roosevelt Field in Garden City
Ma már tudható, hogy mely állami beszerzéseknél játszottak össze a hazai beszállítók a Microsofttal Fotó: Shannon Stapleton Forrás: REUTERS
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai tőzsdefelügyelet által nyilvánosságra hozott jelentésből egyértelműen kiderül, hogy a Microsofttal karöltve mely állami beszerzéseknél trükköztek a magyarországi beszállítók.

Így visszakövethető az is, hogy az amerikai multinacionális vállalat mely cégeket hozta helyzetbe azzal, hogy kifogásolható mértékű árkedvezményt, illetve kiemelt viszonteladói státust biztosított számukra. A gyakorlattal a multinacionális vállalat maga alakíthatta a piacot, hiszen csak a Microsoft Magyarország menedzsmentje által kijárt, kedvezményekkel kistafírozott viszonteladók indulhattak eséllyel az állami közbeszerzéseken.

Információnk szerint a kormány továbbra sem mondott le a nyílt forráskódú informatikai megoldásokra való áttérés lehetőségéről. Kifejezetten olyan innovatív technológiákat felsorakoztató területen nyílna erre először mód, mint az egészségügy, illetve az oktatás.

A lépés nem csupán több tíz milliárdos megtakarítást jelenthetne az adófizetőknek, hanem a technológia­semlegesség nevében élénkítené a piaci versenyt, illetve javítaná a magyar vállalkozások versenyképességét az információtechnológiai megoldások területén.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az első kísérleti projektek már az ősszel indulnak a kórházi informatika és az egyetemi oktatás területein.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.