Egyre keresettebbek a párlatot készítő bérfőzdék

Majdnem másfél millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő italt készítettek az év első felében a bérfőzdék azoknak, akik elvitték a cefréjüket az ország félezer hivatásos párlatkészítőjének valamelyikéhez. A mennyiség több a korábbiaknál, igény tehát bőven van idehaza a pálinkára. Idén az adóbevétel is nagyobb.

Jakubász Tamás
2019. 08. 30. 5:45
Szabó Gábor
Az itt készült pálinka jellemzően családon belül marad Fotó: MTI/Máté Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha valaki házi pálinkát szeretne inni, tulajdonképpen két megoldás közül választhat. Vagy beszerez egy üstöt, és a rendelkezésére álló gyümölcsből maga készít tömény italt, vagy úgy dönt, hogy inkább szakavatottra bízza az előállítást, és bérfőzdébe viszi a cefrét. Utóbbinak egyre nagyobb a népszerűsége – erre lehet következtetni a hivatalos adatokból. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kérdésünkre azt közölte, hogy idén fél év alatt összesen majdnem másfél millió liter ötvenfokos pálinkának megfelelő párlatot készítettek az ország bérfőzdéi.

A mostani érték meghaladja a tavaly és az azelőtt rögzített adatot is, utóbbit nem is kevéssel. Messzemenő következtetést persze nem lehet levonni a féléves statisztikából, a főzés dandárja ugyanis az őszi, téli hónapokban jön el, emiatt az év második felében rendszerint több millió liter párlatot adnak át megrendelőiknek a főzdék.

Az itt készült pálinka jellemzően családon belül marad
Fotó: MTI/Máté Attila

A bérfőzés iránti érdeklődést leginkább a termés és a piaci viszonyok határozzák meg. Néhány évvel ezelőtt például rengeteg meggy került az üstökbe, akkortájt ugyanis sok meggy termett, és olyan alacsony volt az átvételi ár, hogy nem érte meg aprólékos munkával leszedni a gyümölcsöt, ezért számos termelő inkább pálinkát készíttetett belőle. Mindezek mellett természetesen a főzés költsége is meghatározó. A pálinka előállítása literenkénti árának nagyjából a fele a bérfőzési szeszadó címén az államkincstárt illeti meg. Az adóhivatal ennek kapcsán lapunkat arról tájékoztatta, hogy az első fél évben majdnem 5,3 mil­liárd forint futott be a közkasszába bérfőzési szeszadóból – az idei időszakos bevétel meghaladta a tavalyi és a korábbi év adatát is.

– A bérfőzdében készített párlatot csak a főzés megrendelője, a családja és vendégei fogyaszthatják el – hívta fel a figyelmet érdeklődésünkre a NAV szóvivője. Kis Péter András hozzátette: a bérfőzdéből származó italt szigorú előírások betartásával lehet értékesíteni, amihez rendszerint szükség van zárjegy kiváltására és palackozásra is. A szóvivő beszélt arról is: a hatóság rendszeres ellenőrzésekkel igyekszik elejét venni annak, hogy bérfőzdében készíttettet pálinka kereskedelmi forgalomba kerüljön. Megjegyezte, hogy az adóhatóság a főzdék működését is gyakorta megvizsgálja: idén fél év alatt több mint 1300 ellenőrzést végeztek el a hivatal emberi. Szabálytalanságra 190 esetben derült fény, 1700 liter tömény italt le is foglalt a szervezet.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.