Helyüket keresik az utószezonban a balatoni horgászok

A balatoni halászat 2014-től elrendelt megszüntetésével véget ért a horgász-halász háború, de még koránt nincs béke a Balatonnál. Egyre kevesebb a halfogásra alkalmas partszakasz – sérelmezik a horgászok, akiket az is bosszant, hogy van, ahol szezon után se mehetnek be a strandra.

2020. 10. 09. 6:30
null
Csak a pecásokat érdekli a zsákmány Fotó: Éberling András
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keseregnek a Balatonnál élő és a tónál gyakran megforduló horgászok, mivel egyre több önkormányzat zárja be előttük strandszezon után a fürdőhely területét, amivel tovább szűkül a mozgásterük. Korábban Balassa Balázs, Szigliget polgármestere elégelte meg a horgászok maguk után hagyott rendetlenségét: elmondása szerint voltak, akik sátrat vertek a strand gondozott zöldterületén, és fittyet hánytak a fürdőhely tisztaságára, legutóbb pedig Biró Róbertet, Balatongyörök első emberét haragították magukra a meghosszabbodott szezont kihasználó strandolókkal vitába keveredett horgászok.

Kisebbek is, nagyobbak is horogra akasztják a fogást Fotó: Magyar Nemzet

– Az elmúlt években több konfliktus és rendőri intézkedés is történt abból, hogy a strandpénztár augusztus végi bezárása után a fürdőhelyet ellepő horgászok nem törődve a még ott tartózkodó vendégekkel, megpróbálták kisajátítani a strandot: etető anyagokat, bomló halmaradványokat hagytak maguk után a fürdő környékén megtelepedett patkányállomány legnagyobb örömére. A polgármesteri hivatal munkatársai a strandi bóják és stégek kiszedésekor több tóba szakadt horgászszereléket találtak – érvelt az önkormányzat fürdőhelyvédő intézkedése mellett Balatongyörök polgármestere.

Ezzel szemben ahelyett, hogy a szezon végén bezárnák előttük a strandot, több helyütt, például Keszthelyen, Balatonakaliban, Balatonszepezden, Csopakon, Alsóörsön vagy Balatonvilágoson az illemhelyet is használhatják. Ezt Táncsics Aladár, a tízezer horgászt és 38 észak-balatoni horgászegyesületet összefogó Bakony–Balaton Horgász Szövetség elnöke jelezte a Magyar Nemzetnek. Balatongyörök polgármestere szerint a horgászturizmushoz köthető vendégéjszakákat nehéz kimutatni, Biró Róbert úgy látja: az nemigen lehet több egy-két százaléknál. Kozári Miklós, a lapunknak nyilatkozó Magyar Horgászszövetség (Mohosz) alelnöke viszont úgy fogalmazott, hogy a Balaton horgászvíz, a horgász pedig 11 hónapon át fizető turista.

Nem csak a fogás, a környezet tiszteletben tartása a fontos Fotó: Magyar Nemzet

Mint megírtuk, a Balatontourist kempingjeiben szívesen látott vendégek az utószezoni horgászok. A szemesi Vadvirág tábor faházaiba szeptember közepén több mint száz, fogási sikerekben reménykedő budapesti horgász költözött be egy hétre, de mint megtudtuk, néhány nyitva tartó kempingben a hónap közepéig is várják őket.

Vigyázzák a horgászcsónakosokat a vízi mentők és a vízi rendészet munkatársai is, ugyanakkor Horváth László ezredes, kapitányságvezető arra inti őket: mentőeszköz, mellény, vízmerő szapoly, feltöltött és vízhatlan tokban tartott mobiltelefon nélkül ne üljenek horgászladikba. Ha bajba kerülnek, azonnal vegyék fel a mentőmellényt, és a csónak gerincére feküdve hívják az 1817-es balatoni vagy 112-es nemzeti segélyhívószámot – jelezte az ezredes.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.