Most is sok dél-koreai turista érkezik

Változatlanul jönnek a dél-koreai, illetve az ázsiai turisták Magyarországra, ahogy más nemzetek köré­ben is az egyik legnépszerűbb euró­pai úti cél Budapest. A Hableány tragédiája óta még nem telt el sok idő, a szállodások mégis azt tapasztalják, hogy a kezdeti megtorpanás után folyamatos a koreai vendégek érkezése hazánkba. Az előfoglalások lemondása a hotelekben nem, a dunai hajókirándulások piacán viszont némileg érzékelhető — tudtuk meg a szállodaszövetségtől.

2019. 06. 19. 6:05
A fővárosban foglalt szállásokat nem mondják le, az ágazatban ismét kiugróan jó évre van kilátás Fotó: Bach Máté
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Budapestre a szállodák vendégeinek nyolcvan százaléka eleve Európából érkezik, de a tendenciák szerint a jövőben egyre meghatározóbb ázsiai beutazó turizmus is bővülést mutat az elkövetkező időszakra – mondta a szállodaszövetség elnöke, aki szerint azt viszont nem lehet megjósolni, hogy a tragikus események, ha enyhén is, de mennyiben fékezhetik a dél-koreai küldőpiac növekedését 2019-ben. Ennek eddig elenyésző hatásait érzékelték a magyar szolgáltatók.

Rekordtavasz

A 2019. január–áprilisi időszakban a kereskedelmi vendég­éjszakák száma megközelítette a hárommilliót Budapesten. Ez újabb történelmi rekord – közölte a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ tegnap kiadott elemzésében. A fővárosban az áprilistól menetrendszerűen induló tavaszi pezsgés, a nemzetközi hírű rendezvények meghozták a hatást: ebben a hónapban 2,4 százalékkal több külföldi érkezett tavalyhoz képest, akik 4,2 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el Budapesten. A legnépszerűbb szállodai kategória a négycsillagos volt, ahol az első négy hónapban 72,4 százalékos, áprilisban pedig rekordmagas, 86,3 százalékos foglaltságot sikerült realizálni. A küldőpiacok rangsorában január óta megfigyelhető, lassú átrendeződés a tavaszi hónapokban is folytatódott – állapítják meg. A főváros legnagyobb nemzetközi küldőpiaca továbbra is az Egyesült Királyság, ezt követi Olaszország, illetve Németország. Az Egyesült Államok a 4. helyen áll, utána a sorban Oroszország, Franciaország, Izrael, Spanyolország következik. A tízes lista végén a két domináns ázsiai küldőpiac: a Koreai Köztársaság és szorosan mögötte Kína áll.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.