Visszafogott színpadkép
Forrás: Vertigo Média
De feledékenysége ennél jóval ijesztőbb is tud lenni: első, fiatalon kötött házasságából származó fiával találkozik ugyan, de egy feszengve udvarias közös ebéden túl semmi mást nem kínál a semmiből felbukkant leszármazottjának. A film meghatározó szálát jelentő apa-lánya kapcsolat már jóval több drámai mélységet kínál, hogy aztán ezek a ziccerek is jobbára kihagyva maradjanak. Mert tény ugyan, hogy ez a könnyelmű és szellemes playboy nagyon szerette Debbie nevű lányát (bár ez nem akadályozza meg például abban, hogy énekesi karriert dédelgető szeme fénye műsorát kíméletlenül törölje pénzügyi okokra hivatkozva), ám ennek miértjére éppúgy nem kapunk meggyőző választ, mint arra sem, mi fogta meg abban az Amber művésznévre hallgató táncosnőben, aki miatt gyermekei anyját, második feleségét elhagyta.
Egy valami látszik csak biztosnak: ebben a közegben mindenki maszkot hord, és a legvonzóbbat, ugyanakkor legáthatolhatatlanabbat éppen maga Raymond viselte egész életén keresztül, amit elsősorban az üzleti siker meg a kéj utáni hajsza határoztak meg. És ami még fájóan hiányzik a filmből: a „másik oldal”, vagyis a közerkölcs nevében fellépő Anglia szinte semennyire sincs jelen, így aztán az a drámai küzdelem is hiányzik a tehetségét korábban már meggyőzően bizonyító Wintebottom művéből, ami Larry Flynt kapcsán végig tapintható a vásznon. Egy valamit mégis le kell szögezni: Steve Coogan remek alakítást nyújt az élveteg pénzgyáros szerepében.
