Az interjúban szó esett legújabb filmjéről is, mely ugyan még nem készült el, de máris kiváltotta a lengyel feministák haragját. A film a rendező szerint a rossz életstratégia megválasztásáról szól egy olyan nő sorsán keresztül, aki minden értéket eldob magától a pénz és a hatalom érdekében, de aki a végén mégiscsak a megtérés útját keresi. A feministák meglehetősen radikálisan fejezték ki kritikájukat a készülő művek kapcsolatban, sikerült ugyanis elérniük, hogy egy időre a forgatás is szüneteljen. Végül az emberi jogok ottani biztosának közbenjárásával sikerült biztosítani a további munkát. Zanussi ezzel kapcsolatban hangsúlyozta azt, hogy személy szerint nem feminizmus ellenes, de ahogy van jó és rossz koleszterin is, úgy ő is megkülönböztet kétféle feminizmust. „A rossz feminizmus olyan nőt állít elénk példaképként, aki a férfiak rossz tulajdonságait túlozza el: még karrieristább és még kegyetlenebb akar lenni. A jó feminizmus a tiszteleten alapszik és közös platformot akar teremteni a nemek között. Ebben az értelemben tehát feminista vagyok” – mondta el.
Természetesen a filmekről is esett szó. A kérdésre, hogy az egyre látványosabb sikerek dacára nem félti-e a lengyel mozit az elüzletiesedéstől, a rendező Andzej Wajda Lech Wałęsáról szóló, most készülő filmjét említette megnyugtató ellenpéldaként, mely „biztosan népszerű lesz, de Wajdát ismerve művészi értékei is megmaradnak”. Hozzátette: elégedett a lengyel filmgyártással, hiszen csak tavaly 42 játékfilm készült hazájában. Az interjúban felsorolta a tehetséges lengyel rendezőket is, akik között ott találjuk Wojciech Smarzowskit is, aki most éppen a rendőri korrupcióról készít filmet. Ezzel kapcsolatban Zanussi nevetve említette, hogy hallott már olyan híreket is, hogy a rendőrök azzal fenyegetőznek, bármilyen lengyel filmes kerül a kezük közé, annak jaj lesz. Végül szóba kerültek filmjének azon szereplői, akik az előző rendszerben is funkciót töltöttek be, és akiket meglehetősen kritikusan ábrázol filmjeiben. A távolságtartó hozzáállást firtató interjúkérdésre röviden annyit felelt: mindenkinek van esélye a megtérésre, de van, akinek sokat kell pedálozni.




