Zuckerberg népe

Zuckerberg népe belebotlott a saját ingerküszöbébe és bepöccent. Mellesleg Orbán, takarodj.

Sétálok a budapesti utcán, ahol, ugye, a pesti srácok vére. Szabadságért, szerelemért, hazáért, kommunista diktatúra és terror ellen, a beszari Amerika által feltüzelve és elhagyatva. Tényleg, ki az, ki adott esetben egyetlen életét a honért? Ha eltűnne a térerő, ki kellene hívni hozzájuk a mentőt.

Csillogó üvegportál mögött, ahol a kávé irreálisan drága, de legalább nem is jó, több százezres gépekre meredő árnyékok. Néhány méternyire szintén nem olcsó étterem, az egyik asztalnál négyen ülnek, néma csendben, mint a siralomházban. Egy görög azt hinné, gyászolnak. De nem, az előttük lévő ételeket fényképezik telefonjaikkal, a felvételeket elküldik, ezek nem sokkal később egy másik elmagányosodott, valódi „kommunikációra” már képtelen, beszédzavaros szerencsétlennek majd tetszenek.

Zombik és droidok tömegei tömik dollármilliókkal azokat, aki túlszárnyalták Orwell legvadabb kényszerképzeteit is. A fogyasztó idült vigyorral ünnepli a totális kontrollt.

Az internetadó jó ötletnek tűnhetett, de nem az. Olyan, mint a reklámadó, ami csak azokban nem tett kárt, akikben kellett volna. A tüntetők viszont hosszú időre muníciót szolgáltathatnának egy érdeklődő kulturális antropológusnak. Egy erősen „szocialista” kötődésű „hipszter” (a szó egyébként már vagy hatvan éve foglalt és korántsem olyan kockásinges fazonokat jelöl, akik úgy néznek ki, mint egy partiarc és egy kanadai álfavágó különös elegye, aki most ugrott ki a Szemere-kormányból) megszervezte, Zuckerberg népe Tunéziát játszott, csak persze biztonságban, az ökölrázós gyurcsányista nénik csatlakoztak, és persze benézett néhány vénaszkenner-érzékeny fociultra is, ha már éppen arra jártak, utóbbiakra aztán sunyi módon megpróbálták ráverni a balhét, mert nekik már úgy is mindegy. Vizualizáltam is mindjárt, amint a Húgyos Tűzoltó (az első igazi kemény fejek egyike volt a Fradi táborban, még a hetvenes években a Csillagos Zolival együtt –- tényleg, ki tud róluk?) szellemi örökösei egy-egy elaggott monitorral a hónuk alatt átballagnak a Kossuth térről a Lendvay utcába és adnak a redőnynek.

Minden együtt volt tehát egy jóízű Orbán, takarodjhoz. Nem is ez a baj. Szabad országban szabad emberek azt csinálnak, amit szabad. Nyugodtan lehet demokráciát követelni ebben a borzalmas diktatúrában, amiről aztán az elnyomott sajtó részletesen beszámolhat, különösen derűsen szemlélődő zenbuddhista rendőrök között. A dühös nénik szeme világa nem forgott veszélyben, hál' Istennek.

A baj az, hogy nem az a rock and roll, hogy halott egereket hajigálunk héccázér. A megvilágosodás pillanata az lesz, amikor az egybegyűltek nem a legújabb kütyükért állnak sorba, mint a konzumidióták, hanem összegyűjtik az összes vackot egy szép nagy halomba, és megmelegednek mellette. Amikor rádöbbennek, hogy mennyi drága időt pazaroltak a HR-esek, az adóhivatal és a titkosszolgálatok eldorádójára, exek felkutatására, értelmezhetetlen, soha többé meg nem nézett fotográfiák küldözgetésére, szánalmas félrekefélések megszervezésére, alsógatyás képek eljuttatására mások feleségének, aljas, névtelen, gyáva „kommentek” írására magukat markolászva a magány sötétjében, amikor újra beszélgetni kezdenek a családjukkal, a kocsmában és a buszon. Amikor kimennek a Napra.

Kezdetnek persze ez sem volt rossz. Zuckerberg népe ugyanis ezidáig meglehetősen inaktív volt, hogy finoman fejezzük ki magunkat. A szemkilövetéstől a függetlenedési próbálkozásokig bezárólag semmi, de semmi nem érte el az ingerküszöbüket, semmi, ami ebben a hazában történt. Most, hogy a Zorbán odapottyantott egyet az oltárukra és káromolni merészelte az istenüket, legalább előmásztak egy kicsit a virtuális térből, bele az életbe. Talán nem fáztak meg nagyon ebben a csúnya időben.

Viszont falun elég nagy baj lesz, nem tudom hogy fér bele a vidékfejlesztési koncepcióba. Ugyanis ha a kis szolgáltatók bedobják a törölközőt, egyáltalán nem lesz internet, mivel a nagyok egész egyszerűen képtelenek ellátni a feladatukat, ha rajtuk múlna, például a komplett Káli-medencében, de a Balaton-felvidék nagy részén a mai napig maximum a halászhálót nézegetnénk, de már azt sem.

Szóval, inkább hagyjuk ezt az egészet, a nagyság egyik ismérve, ha valaki képes kimondani, hogy bocs, srácok, ezt elnéztük. Mindenkinek jobb lenne.

Itt tartottam a naplóírásban október 30-án, csütörtökön reggel hét órakor. Aztán kimentem fát vágni, mert tél idén is lesz, nem virtuális, valóságos. Másnap reggel meg majdnem magamra öntöttem a kávét, amikor ezt hallottam a Kossuthon: Nem vagyunk kommunisták, nem az emberek ellen kormányzunk, hanem velük közösen... Ez az adó ebben a formában nem vezethető be.

Istenem, ha minden ilyen flottul menne – mondta Woody Allen az Annie Hallban, amikor Mr. Marshall McLuhan helyretette a mozi előcsarnokában az előtte álló okostojást.

Mert ugyanis:

Ezért a bölcs,

ha a nép felett akar állni,

a népnél lejjebb álljon,

ha a nép előtt akar járni,

az egész nép mögött járjon.

Ezért a bölcs

felül áll, de terhét nem nyögik,

elől jár, de mégse gyűlölik.

Ezért

az ég-alattiak

felemelik örömmel,

nem küzd,

ezáltal győzhetetlen.

(Lao-ce: Az út és erény könyve)

Egyébként meg követeljük, hogy hétfőn ne legyen tévéadás.

A fejlődés meg előbb-utóbb úgyis mindenkit utolér. Közel az idő, amikor az okostelefon annyira okos lesz, hogy leküldi sörért a volt gazdáját és meg is bünteti, ha nem szedi elég fürgén a lábát. Az addig rendben van, hogy én elakadtam a géprombolóknál, de nézzük, mit mond az Arthur C. Clarke (és Stanley Kubrick) által már évtizedekkel ezelőtt megjósolt mesterséges intelligenciáról (AI) Elon Musk. A Nemzetközi Űrállomásra teherűrhajókat közlekedtető, ráérő idejében elektromos autókkal és polgári űrhajózással piszmogó mérnök a minap egy konferencián a következőkre ragadtatta magát: A mesterséges intelligenciával az ördögöt idézzük meg. A tanulásra, önfejlesztésre képes, majd mindezeket felhasználva önálló döntéseket hozó gépek veszélyesebbek a nukleáris fegyvereknél.

Korszerűtlen, analóg csávó.

Eddig is kerültem az ömlesztett „sajtokat”, de gyerekkorom egyik kedvenc logója volt a Mackó (később Medve, bár ugyanazzal a lendülettel egy gátlástalan csalássorozat részeként összement) sajté, így aztán mégis személyes sértésként könyveltem el a nemrég történt újabb emberiség és emberiesség ellen elkövetett bűntettet. Történt ugyanis, hogy élelmes vállalkozók találtak még a spájzban néhány mázsa penészes, férgektől hemzsegő alapanyagot, újragondolták és megetették a mit sem sejtő magyarokkal Camping sajt, Medve sajt és ki tudja, még milyen név alatt. Ebben eddig sajnos nincs semmi meglepő, ezek a szarháziak legalább megbuktak, mint Rottenbiller, gondolná az ember, hogy azóta kurta vasban guggolnak egy alacsony komfortfokozatú börtönben, a brandnek meg annyi. Nos, nem. Gyakorló alvászavarosként mire riadok egy kora reggelen? A közszolgálati televízióban éppen egy reklám fut, amelyben arra biztatnak, hogy vásároljak Camping sajtot, és akkor egymillió forint értékben nyerhetek egy utat, nem a fertőző intenzívre, hanem egy távoli szigetre. A pofátlanságnak, a cinizmusnak határa nincsen, miként illúziónk se nagyon már, pénz beszél, szívfájdalom nélkül leadják a kútmérgezők hirdetését csakúgy, mint az uzsorásokét.

Ez a baj, meg az, hogy megkívántam egy melegszendvics-készítő apparátot. Bekocsiztam hát a tapolcai Lidlbe az akció első napján, hogy akkor most kimulatom magamat. Elfogyott – hangzott a kérdésre az információ, mire, mivel ez már nagyjából a huszadik hasonló alkalom volt, elszakadt a cérna. Érdeklődésemre, hogy vajon hány darab érkezett a szerkezetből, senki nem volt hajlandó válaszolni. Illetve de, hogy nem tudják. Senki. Hogy ott milyen terror lehet, úgyis, mint munkahelyteremtés, te Jézus. Azok a riadt tekintetek. Nem véletlenül, ez tudniillik a vásárló tudatos és permanens félrevezetése, tekintve, hogy ha nincs is az a rohadt melegszendvics-buheráló, valamit azért csak vesz az a szerencsétlen, ha már oda keveredett. Ugyanaz a vircsaft, mint amikor váratlanul átrendezik az egész csarnokot, nehogy már csak úgy, leszegett fejjel, céltudatosan oda menjünk, amiért jöttünk. Szánalmas, primitív vulgárpszichológia, de mindig bejön. Majdnem.