Két héttel előre hozzák az EP-választást?

Két héttel, június elejéről május végére hozná előre az európai parlamenti választásokat az a javaslat, amelyet kedden fogadott el a Coreper.

2013. 03. 12. 20:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Unió Tanácsának közleménye hangsúlyozza, hogy a döntést még a miniszterek tanácsának formálisan is el kell fogadnia, ráadásul egyhangúlag. Közben az Európai Bizottság kedden elfogadta azt az ajánlást, amelynek értelmében a pártoknak az EP-választásokon világossá kellene tenniük, melyik európai pártcsaládhoz tartoznak, és kit jelölnének az Európai Bizottság elnökének.

A tanács közleménye azzal indokolja a döntést, hogy a tagállamok azt szeretnék, hogy optimálisak legyenek az EP-választások feltételei, ezáltal pedig az EP nagyobb legitimitással rendelkezzen. Az eredeti szabályok szerint ugyanis június 5. és 8. között kellett volna megtartani az EP-választásokat, ez pünkösd hétvégére esett volna. Az Európai Parlament is azért kérte a voksolás előbbre hozatalát, mert így várhatóan többen mennek majd el szavazni, mint pünkösdkor, amikor inkább szabadságra mennek az emberek, mint választani. A tanács közleménye emlékeztet rá, hogy nem példa nélküli, hogy az EP-választást az eredetileg előírtnál korábban tartják, így történt 1984-ben és 1989-ben is.

Közben az Európai Bizottság kedden elfogadta azt az ajánlást, amelynek értelmében a pártoknak az EP-választásokon világossá kellene tenniük, melyik európai pártcsaládhoz tartoznak, és kit jelölnének az Európai Bizottság elnökének. A bizottság közleménye szerint a javaslat célja, hogy a választók tájékozottabbak lehessenek azzal kapcsolatban, hogy mi is forog kockán az EP-választáson. Ezzel a bizottság fokozottabb társadalmi vitát szeretne beindítani az európai kérdésekről és a választókat is részvételre szeretné ösztönözni. A brüsszeli testület emellett azt kéri a tagállamoktól, hogy az EP-választást az egész Európai Unióban ugyanazon a napon tartsák meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.