Mihail Ohendovszkij hangsúlyozta, hogy még nem érkezett be az összes eredmény, de az eddigi tendenciák alapján, amelyek a szavazatszámlálás közben rajzolódtak ki, valamint az egyes jelöltekre leadott szavazatok mennyiségét és azt a körülményt figyelembe véve, hogy az egyik jelölt kivétel nélkül az összes választási körzetben elnyeri a voksok többségét, le lehet vonni egy fontos következtetést: nem lesz szükség második fordulóra – jelentette az Interfaksz Ukraina hírügynökség.
A szavazatok 85,12 százalékos feldolgozottsága mellett Petro Porosenko a voksok 54,04 százalékát szerezte meg, a második helyen álló Julija Timosenkóra a választók 13,12 százaléka szavazott.
Ohendovszkij elmondta, hogy Porosenko első külföldi látogatására június 4-én kerít sort. Varsóba utazik, ahol részt vesz az első részlegesen szabad lengyelországi választások 25. évfordulója tiszteletére rendezendő ünnepségeken.