Megtagadta a fiatal lány, hogy robbantson

Öngyilkos merényletre akarták rábírni, de letépte magáról a robbanószerrel felszerelt mellényt.

LD
2016. 02. 12. 7:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Letépte magáról a robbanószerrel felszerelt mellényt a Boko Haram által elrabolt tinédzser lány, majd elmenekült – számolt be róla a The Guardian. A terrorszervezet azt kívánta elérni, hogy a nő két társával együtt robbantsa fel azt a zsúfolt nigériai tábort, ahol apja is tartózkodhatott. A fogoly félt szembemenni az utasítással, de végül nem teljesítette, és sikerrel megszökött.

A lány tettével egyedül maradt: két társa teljesítette, amit rájuk bíztak, és felrobbantotta magát a Nigéria északkeleti részén lévő Dikwa menekülttáboránál, legalább 58 ember életét kioltva. A The Guardian cikke szerint ez az egyik első bizonyíték arra, hogy a Boko Haram által kiküldött fiatal öngyilkos merénylők tisztában lehetnek azzal, mi vár rájuk. A lány kikérdezésében segédkező Modu Awami arról beszélt: „A lány azt mondta, félt, mert tudta, hogy emberek életét venné el. De félt szembemenni annak a férfinak az utasításaival is, aki a táborba vitte őt.”

A lány azon ezrek között volt, akiket a terroristák hónapokra foglyul ejtettek – számolt be róla Ngala kormányzati terület szóvivője, Algoni Lawan. „Megvallotta operatív tisztjeinknek, hogy aggódott, ha megteszi, amivel megbízták, megöli az apját, akiről úgy tudta, a táborban van” – mondta csütörtökön Lawan. A lány meg is próbálta rábeszélni két társát, hogy ne teljesítsék, amivel meg lettek bízva, de nem tudta meggyőzni őket. Két nappal a robbantás után egyébként még mindig nem tudni az áldozatok pontos számát, mivel holttestek hevertek mindenütt a tábor területén. Awami közölte, nem tud pontos számot mondani, miután teljesen széttépte az áldozatok, nők, gyerekek és különböző korú menekültek testét a robbanás.

A lány elbeszélése megerősítést nyert, miután a katonákat elvezette a fel nem robbant mellényhez is – jelentette ki Awami. A szökött nőt jelenleg felügyelet alatt tartják, és már információt adott más tervezett merényletekről is.

Dikwa menekülttáborában csaknem ötvenezer ember él, akik a Boko Haram terrorszervezet elől menekültek el. Az Egyesült Államok vezetése csütörtökön felszólalt a robbantások kapcsán, és a biztonság megerősítését sürgette.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.