Nem sok jót ígér a demokrata párti politikusnak, hogy Julian Assange, a WikiLeaks alapítója egy interjúban bejelentette: további kiszivárogtatások várhatók Hillary Clinton levelezésével kapcsolatban – írja a The Guardian.
A lap szerint ha mindez valóban megtörténne, az muníciót adna Donald Trump republikánus elnökaspiránsnak, aki már korábban bűncselekmény elkövetésével vádolta demokrata párti ellenfelét.
A levelezési ügy 2014 nyaráig nyúlik vissza, amikor az amerikai külügyminisztérium jogászai – akik egy kongresszusi adatkérelem teljesítésén dolgoztak a bengázi amerikai képviselet ellen 2012-ben végrehajtott fegyveres támadás ügyében – rájöttek, hogy nem minden irathoz férnek hozzá. 2014 októberében a diplomáciai tárca felkérte négy volt vezetőjét, hogy szolgáltassa be a birtokukban lévő e-maileket.
Decemberben Clinton, aki 2013 elején távozott hivatalából, 55 ezer oldalnyi hivatalos levelet bocsátott a minisztérium rendelkezésére. Mint mondta, a magánlevelezését töröltette a szerverről. A The New York Times című lap azonban márciusban közölte, hogy Clinton tárcavezetőként kizárólag a privát e-mail szerverét használta. Ezt ő kényelmi okokkal magyarázta, azzal, hogy nem akart több okostelefont hordani magánál, csak egyet.
Múlt év augusztusában végül a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indított Clinton e-mailjeinek ügyében. Később kiterjesztették a nyomozást, ekkor már azt vizsgálták, hogy az üggyel kapcsolatban egyesek tettek-e a szövetségi hatóságoknak hamis állításokat írásban, szóban vagy egy harmadik félen keresztül, és hogy történt-e nyomásgyakorlás egy harmadik félre egy eltussolásra való összeesküvés keretében. Ezeknek a bűncselekményeknek mindegyike öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az Egyesült Államokban.
Idén május végén pedig nyilvánosságra került az amerikai külügyi tárca belső vizsgálata, amely megállapította, hogy Hillary Clinton miniszterként megsértette a hivatali előírásokat. Donald Trump pedig nem hagyta ki a ziccert, már a jelentés kikerülésének napján így beszélt az ellenfeléről: „Annyira tisztességtelen, amennyire csak lehet. Kapott ma egy kis rossz hírt, tudják, valami jelentésből, ami nem tett túl jót neki. A főfelügyelő jelentése volt az. Ez nem jó. Én csak Hillary ellen akarok indulni, csak ellene. Nem tudom, hogy lehetséges-e. Lehet, hogy az őrült Bernie ellen kell majd, még az is megeshet.”