Sajátos módon értesülhetett az MNO a vasárnapi damaszkuszi eseményekről: portálunknak a szíriai Köztársasági Gárda egyik dzsobari tisztje jelezte, hogy az általunk korábban megszólaltatott katona, Hedr Szóbh is megsebesült abban a támadásban, amit az iszlamista Rahman Légió intézett ellenük a tűzszünet idején.
A támadásról nem sokkal később közvetlenül is meggyőződhettünk: Hedr Szóbh idővonalát a Facebookon ellepték a jókívánságok, hogy mielőbb gyógyuljon fel. Ahmad Hazna, a Köztársasági Gárda 105. dandárjának dzsobari parancsnoka pedig elmondta: az iszlamisták váratlanul támadtak rájuk, a repeszszilánkok több katonájukat is megsebesítették. Azonban ezúttal szerencsések voltak: csak könnyebb sérüléseket szenvedtek, ami után elszállították őket a közeli kórházba.
Júniusi cikkünkben megszólaltattuk a katonai egység videósát, Vasszim Isszát is, aki most jelezte: a támadás idején éppen videót készített, így megörökítette az akna becsapódásának pillanatait, ezt a képkockát fényképként is elkészítette a filmből.
A szíriai főváros Dzsobar nevű kerülete több éve a kormánycsapatok és a felkelők összecsapásának színhelye. Korábban bemutattuk, hogy a Köztársasági Gárda tagjai hogyan próbálják megtörni az iszlamista Rahman Légió támadásait: akkor alagutat ástak a lázadók állásai alá, majd a levegőbe repítették az ellenség főhadiszállását. A frontvonalak azonban azóta sem változtak meg a kerületben.
De a Washington és Moszkva által idén másodjára tető alá hozott fegyverszünet sem hozott békességet Dzsobarban. A Szíriában kiterjedt tudósítóhálózattal rendelkező libanoni portál, az Al Masdar News szerint pénteken az iszlamista lázadó csoportok, a Dzsais al-Iszlam és a Rahman Légió meglepetésszerű támadást intéztek a kormányerők ellen, akiknek végül sikerült visszaverniük a támadást. Az összecsapás azonban a hétvégén sem hagyott alább, egy idő után a légierő is bekapcsolódott a harcba, de különösebb eredmény nélkül, ugyanis a frontvonal megmerevedett.
Máshol sem igyekeztek a háborús felek betartani a tűzszünetet: az orosz védelmi minisztérium szerint az egyezmény életbe léptetése után csak szombatig 199-szer szegték azt meg. A hét végén pedig különösen nagy számban érkeztek jelentések a szíriai tűzszünet megsértéséről. A kormány vasárnap a fegyvernyugvás életbe lépése óta először bombázta Aleppó felkelők uralta részét, az állami média pedig előzőleg arról számolt be, hogy a felkelők tüzérségi támadás alá vették az észak-szíriai város lakott területeit.