Szuverén állam az eurázsiai sztyeppéken

Nem volt könnyű Kazahsztán negyedszázados útja a függetlenségtől a közép-ázsiai régió vezető szerepéig.

Immár 25 éve, hogy Eurázsia szívében a végeláthatatlan sztyeppéken megjelent egy szuverén állam. A több mint 17 milliós Kazahsztán ma a világ kilencedik legnagyobb kiterjedésű országa. A térség többi államalakulatához képest eleve kedvező adottságokkal indult a függetlenségét 1991. december 16-án kikiáltó Kazahsztán, amely a világon a negyedik olaj-, a hatodik gáz- és a második uránnagyhatalom, nem utolsósorban pedig a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozik. Mindemellett azonban a politikai stabilitás, az idejében megkezdett reformok is kellettek ahhoz, hogy az Oroszország, Kína és az Egyesült Államok között egyensúlyozva Kazahsztán legyen Közép-Ázsia vezető hatalma, s magához vonzza a térségbe irányuló befektetések 80 százalékát. Ebben jelentős szerepe van a független ország első elnökének, a Kazahsztánt azóta is irányító Nurszultan Nazarbajevnek, aki mindenekelőtt a gazdaságra alapozta a fejlődést.

Az önálló lét első évei azonban a viszonylag kedvező adottságok ellenére is nehezek voltak. Egyrészről a szovjet örökség, másrészről a gazdasági kapcsolatok megszakadása miatt a lakosság nagyjából 40 százaléka a szegénységi küszöb alatt élt. Az 1990. évhez viszonyítva az ipari termelés a felére, a mezőgazdaság teljesítménye pedig a harmadára esett. Az átlagkereset még 1995-ben is csak 35 százaléka volt az 1991-esnek, a nyugdíj nagyjából 29 dollárnak felelt meg, az infláció 2000 százalékos volt, munkahelyek sokasága szűnt meg, és mindezeket a gondokat csak tetézte a vadkapitalizmusban hirtelen megnövekedett bűnözés és az elvándorlás.

A teljes összeomlást azonban sikerült elkerülni, s ha lassan is, de az infláció megfékezésével, a privatizáció felpörgetésével, a kis- és a közepes vállalkozások megerősítésével és a nemzeti valuta megteremtésével stabilizálódott a gazdaság. A piacgazdaság megteremtése irányába tett első önálló lépések megtétele nehéz volt ugyan, ám mára Kazahsztán már az 50 legversenyképesebb ország között van. Jól érzékelhető a fejlődés szociális téren is. A szegénység aránya 47-ről 2,5 százalékra csökkent, a függetlenség első évében 300 dollárnyi egy főre jutó GDP pedig 2015-re már 10 500 dollár volt. A gazdaság növekedése az ezredforduló utáni években sokáig két számjegyű volt, a globális válságot és az energiaárak esését azonban Kazahsztán is erősen megérezte. Ezt figyelembe véve elismerésre méltó, hogy a szociális szférára ma már a GDP tíz százalékát fordítja az ország, 1400 iskola, nagyjából ugyanennyi egészségügyi intézmény, tízmillió négyzetméter lakás és 10,5 ezer kilométer út épült, illetve újult meg. Mindennél látványosabb azonban, hogy szinte a semmiből nőtt ki a 2000-es évek második felére az új főváros, a sokszor Dubajhoz hasonlított Asztana. Ám a kazahok nemcsak a fejlődés látványos elemeire figyeltek, hanem például az oktatásra is. Ennek színvonala alapján az ENSZ rangsorában Kazahsztán 188 ország között a 37. helyet foglalja el, emellett a 23 éve futó Bolasak (Jövő) programban kilencezren tanultak a világ neves egyetemein.

Kazahsztán egyértelműen a közép-ázsiai régió első számú állama, azonban aktivitása a globális színtéren is tetten érhető. Sokaknak utat mutatott már 1992-ben azzal, hogy önként lemondott a Szovjetuniótól örökölt, akkor a világ negyedik legnagyobb atomfegyver-arzenáljáról, majd az etnikumok és a vallások párbeszéde jegyében létrehozta Kazahsztán Népi Közgyűlését. Nazarbajev közben már 1994-ben felvetette az eurázsiai integráció gondolatát, s az ország az Eurázsiai Gazdasági Uniótól a Sanghaji Együttműködési Szervezetig a posztszovjet térség és a régió összes együttműködésében részt vesz. Aktivitásának elismeréseként 2010-ben az első ázsiai és muszlim országként tölthette be az EBESZ elnökségét, idén a régióból először tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának, jövőre pedig világkiállítást rendez. A Szovjetuniótól tehát nagy utat tett meg, Magyarországra pedig Kazahsztán testvérnépként és stratégiai partnerként tekint.

„Helyesen cselekedtem! A törvényeket tiszteletben tartottam, nem akartam vérontást!” – fogalmazott a BBC orosz nyelvű kiadásának nyilatkozva a Szovjetunió 25 évvel ezelőtti végnapjairól az utolsó elnöke. Mihail Gorbacsov szerint mindent előkészítettek már, hogy a tagköztársaságok szuverenitását erősítve újítsák meg a Szovjetuniót, amikor a háta mögött az árulók, mindenekelőtt Borisz Jelcin akcióba léptek. „Demokratikus úton nem tudták magukhoz ragadni a hatalmat, hát puccshoz folyamodtak” – fogalmaz Gorbacsov, igazi győzelmének nevezve, hogy képes volt elengedni a hatalmat. (MN)