Megtetszett a lex CEU Victor Pontának

„Magyar mintára” készült törvényjavaslatot terjesztene a parlament elé.

MTI
2017. 03. 31. 10:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szociáldemokrata politikus egy Facebook-bejegyzését ismertető lap magyarázatképpen hozzáfűzte: a magyar kormány kezdeményezése elsősorban a Soros György által pénzelt budapesti egyetem ellen irányul, amely be is jelentette, hogy a jogszabály elfogadása arra kényszerítené, hogy elhagyja Magyarországot.

Victor Ponta – akinek miniszterelnöki mandátuma idején több évtizedes mélypontra süllyedt a magyar–román viszony – az utóbbi hetekben több jelét is adta annak, hogy méltányolja a budapesti kormány politikáját. Nemrég a paksi atomerőmű-projekt állami finanszírozhatóságához gratulált Orbán Viktornak, illetve több fórumon is kifejtette meggyőződését, miszerint Romániának a visegrádi országcsoporthoz kellene csatlakoznia a „soha meg nem valósuló egyesült Európa” emlegetése helyett, csakhogy ehhez „nem elég bátrak” a vezetői.

Ponta mostani újabb dicséretét a román közszolgálati rádió által működtetett Rador.ro portál azonban fenntartásokkal kezelte, a hozzáfűzött magyarázatból kiderül: a cikkíró hátsó szándékot gyanít amögött, hogy a volt román miniszterelnök a külföldi egyetemek romániai működésének szigorításáról akar törvényjavaslatot kidolgozni. A szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy két romániai egyetemet (a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztény Egyetemet) is Magyarországról pénzelnek, és egyik esetében sem létezik kormányközi megállapodás az intézmény finanszírozásáról.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.