Szorgalmazta: minden NATO-tagállam eleget kell tegyen pénzügyi kötelezettségeinek, „Európának többet kell tennie”. Európának azzal kell demonstrálnia, hogy hisz a jövőjében, hogy hajlandó áldozni a jövője védelmére – mutatott rá.
Kiemelte: ma az az alapvető kérdés, hogy a Nyugatban megvan-e az akarat a megmaradáshoz, hajlandó-e megvédeni magát bármi áron, van-e bátorsága önmaga megvédéséhez. „Lehetnek a mieink a világ legerősebb gazdaságai, de ha nincsenek erős értékeink, nem maradhatunk meg” – jelentette ki.
Úgy értékelte: a nyugati világ örökségét, a szabadságot meg kell védeni. „Sosem hátrálunk meg – hangsúlyozta. – A lengyel nép, az amerikai nép, az európaiak még mindig azt kiáltják: Istent akarjuk” – mondta.
Trump szerint a társadalmi élet középpontjában a családnak, nem pedig a kormánynak és a bürokráciának kell állnia. „Mindenekelőtt becsüljük minden egyes emberi élet értékét, védjük minden ember jogait, tiszteletben tartjuk minden szabadságban élni akaró ember reményét” – szögezte le.
Szavai szerint ez fűzi össze szövetségesként a lengyel és az amerikai népet, az egész civilizációt. „Ahogyan Lengyelországot soha nem sikerült megtörni, úgy a Nyugat sem engedi meg soha, hogy megtörjék – jelentette ki. – Harcoljunk úgy, ahogy a lengyelek: a családért, a szabadságért, a hazáért, az Istenért” – fejezte be varsói beszédét Trump.
Az amerikai elnök beszéde előtt felesége, Melania Trump rövid bevezetőjében arról beszélt, hogy minden embernek lehetőséget kell adni, hogy „félelem nélkül élhesse az életét”. Felidézte, hogy a varsói látogatás alkalmával felkeresett egy tudományos-ismeretterjesztő központot, ahova az emberek azért járnak, hogy „megfigyeljenek, kísérletezzenek, kérdéseket tegyenek fel, és válaszokat keressenek”, és e hozzáállásnak kell inspirálnia a lengyel és az amerikai nemzetet is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!