Kurz: Trump nagyobb katonai kiadásokat vár Ausztriától

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Donald Trump nagyobb katonai kiadásokat vár Ausztriától – számolt be Sebastian Kurz osztrák kancellár az amerikai elnökkel szerdán folytatott megbeszéléseiről.

Forrás: MTI2019. 02. 21. 7:53

Szót ejtett a Belgrád és Pristina között megakadt párbeszédről is, amelyre Bécs nagyobb ráhatást kíván Washingtontól. Az Egyesült Államok nagy befolyással bír Koszovóban, amit pozitívan felhasználhatna – hangsúlyozta az osztrák politikus.

Mint mondta, Ausztria nagyon pozitívnak látja Aleksandar Vucic szerb, és Hashim Thaci koszovói elnök tárgyalásait, s bár „kényes” ügyről van szó, támogatna egy esetleges határmódosítást vagy területcserét is a felek között.

„Nekünk európaiaknak, de az amerikaiaknak sem kellene útját állnia a két államnak, ha megállapodnak valamiben” – emelte ki Kurz.

Kurz újságírói kérdésekre felelve Trumppal kapcsolatos személyes benyomásairól is beszélt. „Nem voltak meglepetések. Sok mindent megtapasztal az ember abból, amit úgy hallani” – fogalmazott a kancellár. Azokban a kérdésekben pedig, amelyek fontosak számára, hihetetlenül elkötelezett, közvetlen és világos – tette hozzá Kurz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.