A 2015-ös választások elemzése például megerősítette azokat a korábbi felvetéseket, miszerint a zsidók egyik nagy etnikai csoportját kitevő, Észak-Afrikából vagy a közel-keleti országokból Izraelbe költöző szefárdok és a folyamatosan növekvő népességű ortodoxok társadalmi jelentősége sokat nőtt az elmúlt évtizedekben. Izrael alapításakor ugyanis az ország lakosságának mintegy 80 százalékát a kelet-európai származású világi, illetve askenázi zsidók tették ki, az elmúlt hetven évben azonban az askenáziak társadalmi többsége eltűnt; ma már az izraeli zsidók 50 százaléka más közösségből való. Kutatások azt is bizonyítják, hogy a zsidó államba érkező első és második generációs bevándorlók mintegy 45 százaléka a jobboldali pártokkal szimpatizál, miközben a baloldal csak 30 százalékuk szavazatára számíthat.
Netanjahut segítik a társadalmi átalakulások
Kevesebb mint egy héttel az izraeli előre hozott választások előtt úgy tűnik, Benjamin Netanjahunak minden esélye megvan rá, hogy ötödjére is elfoglalja a miniszterelnöki széket.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!