Szeptember elején rendeznék meg az előre hozott parlamenti választást Ausztriában – derült ki Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök és Sebastian Kurz kancellár tegnapi találkozóját követően, egy nappal azután, hogy Kurz bejelentette, felbontja a koalíciót
az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ), miután annak vezetője, Heinz-Christian Strache egy korrupciós botrány miatt lemondani kényszerült alkancellári és pártelnöki tisztségéről.
– Elengedhetetlen, hogy az osztrákok esélyt kapjanak az újrakezdésre, hogy helyreállhasson a bizalom a kormányban – írta közleményében Van der Bellen. Kurz hangsúlyozta, hogy számára elsődleges fontosságú a kormány stabilitásának és tárgyalóképességének megőrzése a választásig. A kancellár és az államfő a következő napokban megbeszéléseket folytat Norbert Hoferrel, az FPÖ kijelölt vezetőjével.
Az FPÖ elnöke körüli botrány péntek este robbant ki, miután a Der Spiegel és a Süddeutsche Zeitung című német lapok közzétettek egy videófelvételt, amelynek tanúsága szerint a szabadságpárti politikus két éve a spanyolországi Ibiza szigetén a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy ausztriai befektetésre készülő, magát dúsgazdagnak valló orosz nőnek. A találkozón jelen volt Johann Gudenus, az FPÖ frakcióvezetője is.

Fotó: MTI/EPA/Florian Wieser
Strache szerint politikai karaktergyilkosság áldozata lett. A lemondott FPÖ-elnök úgy vélte: a videó nyilvánosságra hozását szándékosan az európai parlamenti választásokra időzítették, hogy „felrobbantsák” az osztrák kormánykoalíciót. A volt alkancellár kijelentette, hogy nem követett el semmilyen jogsértést. Elismerte ugyanakkor, hogy amit tett, az „butaság, felelőtlenség és hiba volt”, túlzott mértékű alkohol befolyása alatt állt, és az általa tett kijelentések ennek következtében „józanul tekintve katasztrofálisak és kifejezetten kínosak voltak”.
Az Osztrák Néppártot (ÖVP) vezető Sebastian Kurz azonban szombaton úgy nyilatkozott: „Betelt a pohár”. Hozzátette, az FPÖ-vel folytatott megbeszélései alapján nem érzi úgy, hogy a Szabadságpárt hajlandó lenne az alapvető változásra, márpedig ez „több mint szükséges volna”. Az FPÖ árt a kormány reformterveinek és árt az ország tekintélyének is – mondta a kancellár. Szombaton több ezren tüntettek a koalíció felmondását követelve – közölte az MTI.