Gibraltár döntését azzal indokolta, hogy az amerikai szankciókat nem lehet az Európai Unió területén alkalmazni.
A Hamász elfogadott egy tűzszüneti javaslatot
Izrael hivatalosan még nem reagált a tűzszüneti javaslatra.
Gibraltár döntését azzal indokolta, hogy az amerikai szankciókat nem lehet az Európai Unió területén alkalmazni.
„Az európai jog értelmében Gibraltárnak nem áll módjában az Egyesült Államok által kért segítséget megadni” – áll a gibraltári hatóságok által kiadott közleményben. Washington a megállított kőolajszállító hajó lefoglalását követeli, amiért az megsértette az Irán elleni amerikai szankciókat.
A brit királyi haditengerészet július 4-én állította meg a Grace-1 tankhajót, amelyet azzal gyanúsítottak, hogy az európai uniós szankciók megsértésével nyersolajat szállít Szíriába. A tartályhajó csütörtökön kapott engedélyt a távozásra, amikor Teherán szavatolta, hogy a 2,1 millió hordós terhet nem Szíriába szállítják.
A közlemény szerint ezalatt az Egyesült Államok több kérvényt is benyújtott azzal kapcsolatban, hogy ne engedjék távozni a tartályhajót, és az amerikai igazságügy-minisztérium lefoglalási parancsot adott ki a hajó ellen az Irán elleni amerikai szankciók alapján.
Irán tagadta, hogy a tartályhajó valaha is Szíria felé tartott volna.
Az eddig panamai zászló alatt hajózó kőolajszállító Adrian Darya-1 néven hajózik tovább iráni zászló alatt. Az iráni haditengerészet közölte, hogy szükség esetén kész kíséretet adni az Adrian Darya-1 mellé.
A panamai hatóságok júliusban jelentették be, hogy törölték a lajstromból a hajót, miután olyan értesítést kaptak, hogy a hajó terrorizmus finanszírozásában vett részt vagy azzal állt kapcsolatban.
A Grace-1 megállítását megelőzően Teherán az Arab(Perzsa)-öbölben két héttel korábban elkobzott egy brit kőolajszállító hajót, tovább növelve a létfontosságú nyersolajszállító útvonalon kialakult feszültséget. A Stena Impero nevű tanker továbbra is iráni őrizetben van.
Izrael hivatalosan még nem reagált a tűzszüneti javaslatra.
A csatlakozni kívánó országok teljesítményét egyenként és egyesével kell bírálni – jelentette ki Szijjártó Péter.
Többen tartózkodtak illegálisan az EU területén tavaly, mint 2022-ben.
Az a célkitűzés, hogy Európa legyen a versenyképesség és a szabadság legnagyobb és legerősebb térsége a világban, ma sokkal távolabb van, mint amikor a gondolat megfogalmazódott – fogalmazott Gulyás Gergely.
Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek
Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek
Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője
Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon
Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz
Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott
Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat
A Szolnok harmadszor is legyőzte az Albát, és bejutott a férfi kosárlabda NB I döntőjébe
A háborúról is hazudik Magyar Péter
Nem sok jót jósolnak az amerikaiak Zelenszkijnek
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját
Izrael hivatalosan még nem reagált a tűzszüneti javaslatra.
A csatlakozni kívánó országok teljesítményét egyenként és egyesével kell bírálni – jelentette ki Szijjártó Péter.
Többen tartózkodtak illegálisan az EU területén tavaly, mint 2022-ben.
Az a célkitűzés, hogy Európa legyen a versenyképesség és a szabadság legnagyobb és legerősebb térsége a világban, ma sokkal távolabb van, mint amikor a gondolat megfogalmazódott – fogalmazott Gulyás Gergely.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.