Hazánk szorosan együttműködik Indiával az ENSZ-ben, országaink pedig egyetértenek abban, hogy a világszervezet reformra szorul, működését hatékonyabbá, gyorsabbá és modernebbé kell tenni – jelentette ki tegnap Szijjártó Péter, miután indiai kollégájával, Szubrahmanjam Dzsaisankarral tárgyalt Budapesten. A magyar külgazdasági és külügyminiszter kifejtette: az ENSZ-nek a nemzetközi terrorizmus jelentette kihívás kezelésében vezető szerepet kell játszania, ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a szervezet kevésbé bürokratikus és jóval gyorsabb legyen. Ezzel kapcsolatban az indiai külügyminiszter emlékeztetett: jövőre lesz 75 éve, hogy a világszervezetet megalapították, 1945 óta pedig nagyot fordult a világ, ebből adódóan az ENSZ képtelen reagálni a mai problémákra.
Egymillió analfabéta lehet hamarosan Svédországban
A svéd diákok iskolai eredményei évek óta romlanak, amihez nagyban hozzájárul a bevándorlás.