Ismét hangsúlyozta, hogy
a Fidesz saját maga dönt sorsáról az Európai Néppártban, meglátják, merre tart majd a tömörülés az újonnan megválasztott vezetés alatt.
„Amennyiben továbbra is a baloldal felé, akkor ez nem a mi utunk. ”Amennyiben viszont visszatér kereszténydemokrata gyökereihez, talán az EPP-ben folytatjuk„ – mondta. Hozzáfűzte, hogy egyelőre várnak, értékelniük kell a helyzetet, és csak utána dönteni. Ez két-három hónapig is eltarthat szerinte.
Andrej Plenkovic arról beszélt, hogy Horvátország és Magyarország baráti országok, és mindkét ország közös érdeke, hogy erősödjön az együttműködés, valamint különböző határon átnyúló projekteket fejlesszen.
A két miniszterelnök a nap folyamán átadta a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ (HMOMK) kollégiumát, amelyet a horvát kormány 10 millió kunával (450 millió forint) támogatott.
Plenkovic szerint ezzel szimbolikusan kifejezték tiszteletüket a Horvátországban élő magyarok iránt, ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy a magyar kormány hasonlóan gondoskodik a magyarországi horvátokról. ”Támogatja a magyarországi horvátok központjait, amelyek több megyében és városban is működnek„ – mondta.
Plenkovic kiemelte: Magyarország Horvátországnak az ötödik-hatodik külkereskedelmi partnere.
Szavai szerint különösen fontos az általa vezetett kormány számára, hogy mandátuma alatt tovább fejlessze az öt északi és keleti horvátországi megyét. ”A következő költségvetési időszakban ezekre a területekre nagy hangsúlyt fektetünk, mert mind horvátországi, mind európai viszonylatban el vannak maradva„ – jelezte.
Plenkovic elégedettségének adott hangot, hogy Orbán Viktor kifejezte érdeklődését a horvátországi beruházások, valamint a magyarországi és horvátországi megyék együttműködése iránt.
A horvát kormányfő országa uniós elnökségének prioritásait úgy foglalta össze: ”Európa, amely fejlődik, összeköt, véd és globális befolyással bír„.
Plenkovic elmondása szerint három nagy területre összpontosítanak majd: a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnését követő viszonyrendszer kialakítására, az EU 2021 és 2027 közötti keretköltségvetéséről szóló tárgyalások folytatására, valamint az EU-bővítésére.
Mint mondta, számos találkozót tartanak majd Délkelet-Európa és az EU-tagországok vezetői Zágrábban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!