Nevetségesnek nevezte, hogy a meghallgatás során a kérdezők nem foglalkoztak a tényekkel, ugyanis röviddel az Európai Parlament indokolással ellátott jelentésének elfogadása után Magyarország már részletesen megcáfolta az abban foglalt összes vádat.

Ne feledjük, a forgatókönyvet nem jogszabályok szerint írták átláthatóan és nyíltan, hanem a civil szervezetek és a nyíltan magyarellenes bürokrácia színfalai mögött – fogalmazott a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
A jogállamiság helyzetének feltárására irányuló eljárást egy soha véget nem érő történethez hasonlította.
Soha nem lesz elég a Soros-kórus számára. Egy ilyen „eljárást” nyilvánvalóan nincs szándékukban lezárni – írta.
Úgy fogalmazott, a meghallgatás során kissé zavaróvá vált, hogy a Soros-ügyészek teljesen figyelmen kívül hagyták az eljárási szabályokat.
Így működik a Soros-kórus: olyan kormány ügyét veszi fel napirendjére, amely ideológiai alapon szemben áll vele, figyelmen kívül hagyja a tényeket, az eljárási szabályokat, és saját politikai célja elérése érdekében akkor is folytatja, amikor a vita már érdektelenné vált – írta üzenetében az államtitkár.
Jourová csak a régi aggodalmakat ismételgeti
Věra Jourová, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa kitart az eddigi eljárás mellett, vagyis folytatni akarja ezt az értelmetlen egyeztetést.
Jourová csak a régi „aggodalmakat” ismételgeti. Új fejezet megnyitását reméltük az új biztostól, dehát... – írta Twitter-üzenetében Kovács Zoltán.

Věra Jourová, Frans Timmermans és Didier Reynders továbbra is gyenge vádakkal dobálóznak, miszerint nem konzultáltunk néhány új törvényről – de ez nem igaz.
Soros György emberei az új Európai Bizottságban is ott vannak
A magyar jogállamiság helyzetével foglalkozó meghallgatás alkalmával nyilvánvalóvá vált, hogy Frans Timmermans, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökének vezetésével Soros György emberei az új Európai Bizottságban is ott vannak – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Brüsszelben kedden.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!