Oroszország kiutasított egy bolgár diplomatát, a lépést válaszintézkedésnek minősítve – idézi a távirati iroda a TASZSZ egy névtelen külügyi forrásra hivatkozó tegnapi közleményét. „Ez az a tükörintézkedés, amelyre már figyelmeztettünk” – közölte az informátor.
Marija Zaharova külügyi szóvivő még október 31-én, szintén a TASZSZ-nak nyilatkozva rámutatott, hogy a diplomáciában a kölcsönösség elve érvényesül. Az ügy előzménye, hogy a bolgár kormány október 29-én kiutasított egy kémkedéssel gyanúsított orosz diplomatát, egy nappal később pedig megtagadta a vízumot a leendő orosz katonai attasétól.
A bolgár külügyminisztérium nem közölt további részleteket. Szófia a kiutasításra azután szánta rá magát, hogy Moszkva a bolgár kormány kérése ellenére nem hívta vissza a szófiai ügyészség által kémkedéssel megvádolt diplomatát. Bolgár ügyészek szerint a kiutasított diplomata tavaly szeptember óta találkozókat tartott többek között egy magas rangú tisztségviselővel, akinek hozzáférése volt az EU-tól és a NATO-tól származó titkosított információkhoz.
Közben Moszkvában nyolc, terrorszervezetben való részvétellel gyanúsított személy letartóztatását rendelte el egy bíróság – közölte tegnap ugyancsak a TASZSZ belügyi forrásra hivatkozva. A hét férfi és egy nő a gyanú szerint a Hizb ut-Tahrír al-Iszlami szervezet tagja, s elítéltetésük esetén tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak. Mindannyian a Független Államok Közössége (FÁK) más országainak állampolgárai. Korábbi közlés szerint az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) és a belügyminisztérium munkatársai Moszkvában és Cseljabinszkban őrizetbe vették a Hizb ut-Tahrír két vezetőjét és hét tagját.
Az elfogottak a hivatalos tájékoztatás szerint Oroszország és közép-ázsiai köztársaságok állampolgárai, akik a fennálló rend erőszakos megdöntésére törekvő terrorszervezet ideológiáját terjesztették, és tagtoborzással foglalkoztak.