Részt vesz Halífa Haftar tábornok a vasárnap Berlinben megrendezendő nemzetközi Líbia-konferencián, az észak-afrikai ország déli és keleti részét ellenőrzése alatt tartó hadúr azonban a német főváros előtt váratlanul útba ejtette Athént is. Ennek előzménye, hogy a görög kormány csalódottságát fejezte ki, amiért Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök annak ellenére sem kapott berlini meghívót, hogy többször is jelezte részvételi szándékát a német kormánynak. A diplomáciai fiaskó az Európai Unión belüli törésvonalakat jelzi. Angela Merkel német kancellár nem ok nélkül akarja távol tartani Micotákiszt a Berlin számára presztízsértékű csúcstól, Athén ugyanis nagyon rossz néven vette, hogy a nemzetközi közösség támogatását élvező tripoli kormány – hivatalosana a Nemzeti Egyetértés Kormánya (GNA) – a katonai segítségért cserébe számos együttműködési megállapodást írt alá azzal a Törökországgal, amely a Líbiának nyújtott támogatásával akarja kiterjeszteni befolyását a Földközi-tengeri keleti medencéjére. Lapunk is beszámolt korábban arról, hogy a tavaly novemberben aláírt török-líbiai paktum értelmében Ankara kutatásokat végezhet a keleti medencében található olaj- és gázlelőhelyek után az egyezmény által meghatározott kizárólagos gazdasági övezetekben. Ezzel maximálisra növelte a Földközi-tenger keleti részét érintő joghatóságát még azelőtt, hogy Görögország egyoldalúan kinyilváníthatta volna tengeri igényeét, és megvalósíthatta volna azt a tervét, amely beszorítaná Törökországot saját partvonala, valamint a kizárólag Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság közé.
Athén a paktummal szembeni tiltakozása kifejezéseként kiutasította a tripoli kormánynak a görög fővárosba akkreditált nagykövetét, és azóta látványosan igyekezett fokozni kapcsolatait az egységkormánnyal. gyakorlatilag tavaly áprilisa óta állóháborúban lévő Haftarral. Görögországnak ráadásul egy másik fronton, a migráció tekintetében is meggyűlik a baja Ankarával. Recep Tayyip Erdoğan török elnök az elmúlt hónapokban többször is megfenyegette Európát, hogy megnyitja országa kapuit a bevándorlók előtt, ez pedig elsősorban az egyébként is rendkívül zsúfolt és leterhelt görög szigeteknek okozna bosszúságot. Haftar mostanra időzített athéni látogatása egyértelmű jele annak, hogy Líbia erős embere is felismerte Athénnal közös érdekeit. Bár Micotákisz nem lesz ott a berlini csúcson, a tábornoknak aligha jön rosszul, hogy a túlnyomórészt a GNA miniszterelnökét, Fájez esz-Szarrádzst támogató uniós tagállamok között – Párizs mellett – egy új szövetségest is tudhat maga mögött. Franciaország szintén Haftarral áll egy platformon, miközben az észak-afrikai országban saját különcsatáját is vív Olaszországgal. A legnagyobb francia olajtársaságnak, a Totalnak jelentős érdekeltségei vannak a polgárháborús ország Haftar által ellenőrzött részén, míg az Eni olasz állami olajvállalat a GNA területein találná meg számításait.