Nagy a tülekedés a CDU elnökségéért

2018-as legyőzöttjével, egyben legnépszerűbb utódjelöltjével találkozott kedden Annegret Kramp-Karrenbauer, amikor Friedrich Merzcel tárgyalt a német kereszténydemokraták, a CDU élére készülő politikusok közül. Hivatalosan ugyanakkor csak Norbert Röttgen, a Bundestag külügyi bizottságának elnöke jelentette be, ő is pályázik a kancellárjelöltséggel együtt járó posztra. Miközben a türingiai fejlemények továbbra is hullámokat vetnek, a pártok már a vasárnapi hamburgi voksolásra, az idei év egyetlen tartományi választására készülnek.

2020. 02. 19. 12:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Én vagyok az első. Az első és egyetlen, aki kinyilvánította a jelöltségét – e szavakkal harangozta be kedden indulását a német kereszténydemokraták, a CDU elnöki posztjáért Norbert Röttgen. A Bundestag, a parlament alsóháza külügyi bizottságának elnökeként hazánkban is jól ismert politikus – egyben 2012-es sikertelen észak-rajna–vesztfáliai miniszterelnök-jelölt – váratlan bejelentkezőnek számít. Az 54 éves politikus ezért még nem szerepelt a felmérésekben, amelyek szerint Friedrich Merz (40 százalék) egykori Bundestag-frakcióvezető, Armin Laschet észak-rajna–vesztfáliai tartományi kormányfő (30 százalék), valamint Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter (24 százalék) élvezi a legnagyobb támogatottságot. ­Annegret Kramp-Karrenbauer, aki egy hete, a viharos türingiai fejlemények nyomán jelentette be, hogy távozik az elnöki posztról, bele kíván szólni utódja – egyben a 2021-es kancellárjelölt – kiválasztásába. Ennek jegyében találkozik a lehetséges indulókkal, s tegnap már azzal a Friedrich Merzcel (képünkön), akit 2018 decemberében legyőzött a kereszténydemokraták pártelnökválasztásán, és akivel szemben negatív kampányt is folytatott. AKK utódjáról a CDU pártkongresszusa dönthet; a soron következő választás decemberben lenne esedékes, de a mostani helyzetben elképzelhető, hogy előre hozzák.

Türingiában – ahol is a CDU és a radikális jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) különös együttszavazásából lett országos botrány – addig is további tűzoltásra van szükség. A továbbra is elhúzódó miniszterelnök-választás legújabb, meghökkentő fejleményeként az eddigi kormányfő, a szélsőbaloldali Bodo Ramelow – akit nem választottak újra – most azt javasolta, elődje, a kereszténydemokrata Christine Lieberknecht foglalja el ismét az erfurti hivatalt. Ezt a CDU-ban fontolóra is veszik, holott eddig az is a párt politikájának elvi része volt, hogy nemcsak az AfD-vel, de a szélsőbaloldali Die Linkével sem működnek együtt. Ennek egy keleti tartományban, ahol a Die Linke posztkommunista utódpárt, különös jelentősége van.

De a nagy pártok már előre, az egyetlen idei tartományi megméretésre kénytelenek tekinteni: vasárnap Hamburgban voksolnak a polgárok. A felmérések szerint a szociáldemokrata (SPD) vezetésű város-tartományban az SPD 37, a Zöldek 25, a CDU pedig mindössze 13 százalékra számíthat, az AfD népszerűsége pedig az ötszázalékos bejutási küszöb körül alakul.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.