Ukrajna Európa legveszélyesebb országa a bűnözés terén

A szerbiai portál bűnözéssel foglalkozó ranglistájában most először került az első helyre Ukrajna.

Bendarzsevszkij Anton
2020. 07. 20. 7:12
null
Helyszínelés Lembergben (Lviv) egy robbantás után Fotó: MTI/EPA/Mikola Tisz
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ukrajna vezet Európában a bűnözés terén – a negatív rangsort évről évre a Numbeo portál állítja össze. A szerbiai hátterű Numbeo 2009-ben jött létre, a Google egyik volt szoftverfejlesztője alapította. Azóta a világ legnagyobb, megélhetési költségekről szóló adatbázisává vált, amelynek több mint félmillió rendszeres hozzájárulója van a világ közel tízezer városában. A portál elsődleges célja eredetileg az ingatlanárak, élelmiszerköltségek, szolgáltatások és egyéb kiadások folyamatos követése volt globális szinten, de mára egy sor más mutatót is mér: életszínvonal, bűnözés, légszennyezés és az egészségügy színvonala. Az idei megélhetési ranglista legdrágább országai például Svájc, Norvégia, Izland, Japán és Dánia. Magyarország a 132 mért államból a 77. helyen végzett.

A bűnözéssel foglalkozó ranglistában most először került az első helyre Ukrajna: korábban is az élvonalban volt, de öt éve még például az ötödik helyen. A Numbeo szerint Európa öt legveszélyesebb országa a bűnözés terén az északkeleti szomszédunk mellett Svédország, Franciaország, Moldova és Írország. Magyarország a bűnözés szerint a középmezőnyben végzett a 19. helyen, megelőzve Németországot és Lengyelországot is. A legbiztonságosabb országok között van Szlovénia, Svájc és Észtország.

Helyszínelés Lembergben (Lviv) egy robbantás után
Fotó: MTI/EPA/Mikola Tisz

A portál 0 és 100 közötti értékek alapján állítja össze a végleges rangsort, Magyarország ezen a skálán 35,2 pontot kapott, ami alacsony bűnözési szintre utal. Európai listavezetőként Ukrajna 48,8 ponttal végzett, ami „mérsékelt bűnözést” mutat, ám ez meg sem közelíti a világ legveszélyesebb államait – 84 pontos pontszámával jelenleg Venezuela áll az élen, majd őt követi Pápua Új-Guinea, Dél-Afrika, Afganisztán és Honduras.

„A 20 alatti értékeket tartjuk igazán alacsonynak, a 20 és 40 közötti eredményt alacsonynak, 40 és 60 között mérsékeltnek, a 60 és 80 közötti magasnak, míg 80 felett nagyon magasnak nevezhető a bűnözés szintje” – fogalmaz a leírásában a Numbeo.

A Numbeo elkészíti a legnagyobb bűnözési szintű városok listáját is, ebben azonban az ukrán városok Európában már nincsenek benne az első tízben. A kontinens legveszélyesebb városa eszerint a Szicíliában található Catania (61,5 pont), ezt követi a nagy-britanniai Birmingham, az írországi Drogheda, a franciaországi Marseille és a nagy-britanniai Bradford. Budapest, itt is 36,2-es pontszámmal, a középmezőnyben végzett. Ha pedig igazán biztonságos városba akarunk utazni Európában, akkor Zürichbe, Münchenbe vagy Triesztbe kell mennünk a felmérés szerint.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.