„Akkor az Index.hu azzal a humorosnak szánt címmel tudósított a budapesti eseményekről, hogy „Megdőlt a magyar könnygázrekord”, most viszont olyan értelmezést igyekeznek kialakítani, mintha az Orbán-kormány lenne felelős a minszki eseményekért. „Rátolják” a belarusz erőszakot a magyar kabinetre, hogy erősítsék a „diktatúranarratívát”.
Van azonban a képletnek egy egyszerűbb megoldása is. Megmondjuk, mire hasonlít a belarusz hatalom békés tüntetőket agyba-főbe verő rendőri brutalitása? A 2006-os budapesti karhatalom azonosítószám nélküli gumilövedékes, kardlapozós brutalitására. Ahogy most a Lukasenka-rezsim vereti a rendőrséggel az ottani ellenzéket, pontosan úgy verette 2006-ban az akkori magyar hatalom az akkori magyar ellenzéket.
A két dolog dinamikája egy és ugyanaz. A képlet ilyen egyszerű. Ha „belarusz példára” ellenzéki tüntetőket verető diktátort keresnek Magyarországon, akkor azt pofonegyszerű megtalálni. Épp most jelentette be az összes „demokratikusfüggetlenellenzéki” párt, hogy együtt indul vele a 2022-es választásokon.
Szóval ha a Momentum meg a többi izé szolidáris a megvert belarusz ellenzékkel, akkor nyugodtan átvonulhat tüntetni a DK egyik helyi irodájához, vagy egyenesen fel a Szemlőhegyre. A történelem furamód ismétli ugyanis önmagát, és valami rossz karma miatt a magyarokat lövető, verető kommunista vezetők ott szokták meghúzni magukat.
A gyülekezési jog magyarországi gyakorolhatósága Orbán Viktor valamennyi kormánya alatt példamutató volt, nemcsak a baloldali kormány alatti gyalázatos jogtiprással, hanem bármely európai országgal összehasonlítva is. Ez szemben áll az elfogadhatatlan belarusz valósággal. De a fehérorosz Lukasenkát szidni és a magyar Lukasenkával (Gyurcsány Ferenccel) összefogni egyidejűleg hitelesen nem lehet” – olvasható az Alapjogokért Központ Facebook-bejegyzésében.