Szijjártó Péter Manilában tárgyalt többek között Teodoro Locsin külügyminiszterrel és Ramon Loopze kereskedelmi és ipari miniszterrel. A koronavírus-járvány kezdete óta még nem járt ilyen magas szintű külföldi diplomáciai küldöttség a délkelet-ázsiai szigetországban.
A tárcavezető abban állapodott meg manilai tárgyalásain, hogy
harmincmillió dolláros kötött segélyhitelprogram indul, amelyet magyar vállalatok hajtanak végre.
A többi között a legnagyobb, több mint 900 négyzetkilométeres Laguna-tó rehabilitációját fogják elvégezni. A főváros, Manila közelében elterülő tó komoly szennyeződéstől szenved, így gyakorlatilag sem idegenforgalmi, sem más típusú igénybevétele nem lehetséges. Ezen akar változtatni a Fülöp-szigeteki kormány magyar vállalatok nagymértékű bevonásával.

Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy a magyar gazdaság jövőbeni sikere nagy mértékben függ attól is, hogyan tudják megerősíteni külföldi pozícióikat azok a magyar vállalatok, amelyek nemzetközi szinten is elismert és keresett technológiákat, valamint termékeket tudnak előállítani. A koronavírus-világjárvány miatt azonban most sokkal nagyobb és élesebb a küzdelem ezekért a piaci pozíciókért, ezért
az államok is sokkal nagyobb lendülettel lépnek be ebbe az új típusú versenybe, és segítik a saját vállalataikat a külpiacokon.
– A magyar vállalatok nemzetközi piaci jelenlétéért most erőteljesen meg kell küzdeni. A magyar kormány készen áll erre, és Délkelet-Ázsiában is minden politikai támogatást megadunk a magyar vállatoknak – mondta Szijjártó Péter. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar vállalatok egyik tradicionális piaca éppen Délkelet-Ázsia, tekintettel arra, hogy az ott található országok gazdasága dinamikusan növekszik, másrészt pedig az előttük álló, alapvetően természeti kihívások magyar technológiákat tesznek keresetté. Ilyen például a vízgazdálkodás területe, ahol Magyarország világszinten versenyképes, bizonyos területeken pedig egyedülálló technológiai-mérnöki megoldásokat fejlesztett ki.

– A magyar vízgazdálkodási megoldásokra a Fülöp-szigeteken is óriási kereslet van
– mondta a tárcavezető.
A magyar élelmiszeripari termékek ügyében is lobbizott a magyar diplomácia Manilában, hiszen – mutatott rá a tárcavezető – a magas színvonalú, egészséges élelmiszeripari termékek iránt egyre nagyobb a kereslet a térségben. – Jó esélyünk van arra, hogy az afrikai sertéspestis és a madárinfluenza elvonulását követően magyar baromfi- és sertéshústermékek is megkapják a lehetőséget, hogy visszatérjenek az egyre dinamikusabban növekedő Fülöp-szigeteki piacra. Ez újabb magyar vállalatok számára jelent majd komoly, exportból származó árbevételt – mondta a miniszter.