Ausztria enyhít a koronavírus miatt elrendelt korlátozásain december 7-től. Az osztrák kormány a mai napon jelentette be, hogy visszavon néhány szigorúbb intézkedést, azonban számos szabály megmarad. A hétfőtől életbe lépő intézkedések azokhoz az enyhébb korlátozásokhoz hasonlatosak, amelyek a jelenlegi szigorítások előtt voltak hatályosak – írja a The Local hírportál osztrák kiadása.

éjszakai kijárási tilalom
Az egész napos kijárási tilalom részben megszűnik: ezentúl este nyolc és reggel hat óra között lesz érvényben a kijárás korlátozása. Ebben az éjszakai idősávban csupán négy okból hagyhatják el otthonukat a lakosok: munkavégzés, testmozgás, másokról való gondoskodás, és létszükséglet, például egy vészhelyzet elkerülése céljából.
Az összejövetelek létszáma
A napközbeni összejöveteleken kizárólag két háztartás találkozhat, a létszám pedig legfeljebb hat felnőtt és hat gyermek lehet.
Karácsonyi lazítás
Az összejövetelekre vonatkozó szabályok a karácsonyi időszak alatt, azaz december 24–26. között, valamint december 31-én nem lesznek érvényesek, ezeken a napokon ugyanis bármennyi háztartás gyülekezhet, de fontos, hogy – a gyermekek kivételével – legfeljebb tíz ember.
Oktatási intézmények
Az általános iskolák és az óvodák december 7-től újból kinyithatnak, azzal a feltétellel, hogy tízéves kor felett kötelező lesz a maszkviselés. Néhány esetben a tanítás váltott műszakban és különböző termekben – tornatermekben, illetve a nagyobb távolságtartást lehetővé tevő helyeken – folyik majd. A középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben továbbra is marad a távoktatás.
Sporttevékenységek
Az edzőtermek, fitneszstúdiók és egyéb sportlétesítmények továbbra is zárva tartanak, ugyanakkor a síelés szentestétől megengedett lesz.
– December 24-től ismét lehetséges lesz egyedül, szabadtéren sportolni, például síelni, így az osztrák népesség az ünnepek alatt is tud majd sporttevékenységet végezni
– jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár mai sajtótájékoztatóján.

Vendéglátás és gasztronómia
A szállodák január 7-ig zárva maradnak, így többnapos üdülésre nem lesz lehetőség. A bárok, az éttermek, a kávézók és a szórakozóhelyek leghamarabb eddig az időpontig szintén nem nyithatnak ki. A karácsonyi vásárok 2020-ban elmaradnak.