Bocskor Andrea: Ez még nem állóháború Ukrajnával

A Pesti Srácoknak adott interjúban elemezte az ukrajnai helyzetet az Európai Parlament képviselője.

Magyar Nemzet
Forrás: Pesti Srácok2021. 02. 19. 17:39
null
Az EP-képviselő szerint messze még a csata vége Fotó: Európai Parlament
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután az Európai Unió és Ukrajna között 2014-ben társulási, majd szabadkereskedelmi egyezmény született, joggal várhatja Brüsszel, hogy Kijev az európai elvekkel összhangban cselekedjen! – jelentette ki a Pesti Srácoknak adott interjújában Bocskor Andrea. A Fidesz–KDNP beregszászi európai parlamenti képviselője – aki maga is szerepel az ukrán szélsőségesek „halállistáján” – méltatta Josep Borrellt, az unió külügyi főképviselőjét, amiért kemény hangnemben bírálta Ukrajnát, ami láthatóan nem tetszett nekik. Márpedig Bocskor Andrea szerint az uniós kritikák nagyon is célba értek, hiába próbálták elbagatellizálni a kérdést,

az ukrán média figyelemmel kíséri, mit mond az Európai Unió.

Bocskor Andrea

A képviselő szerint egyébként arra sem lehet egyértelműen választ adni, hogy Ukrajnának mennyire komolyak a csatlakozási szándékai. Rámutatott: az olyan félkatonai szervezetek, mint amilyenek a kárpátaljai magyarságot is támadják, aligha nyitottak az európai integráció felé. Mások nosztalgiát éreznek a Szovjetunió iránt, inkább az orosz világban képzelik el magukat.

A kárpátaljai magyarságnak ugyanakkor egyértelmű érdeke lenne a tagság.

Bocskor Andrea úgy vélte, Magyarország hiába áll ki következetesen Ukrajna függetlensége, területi integritása mellett, támogatja az európai integrációját, a segítséget elhallgatják.

– Brüsszeli kollégáim többször kérdezik, miért nem adjuk fel a NATO-csatlakozási folyamatok vétózásának politikáját, és ilyenkor mindig el kell mondanunk, hogy ez az egyetlen eszközünk, amivel tárgyalópozícióinkat megőrizhetjük – fogalmazott, megerősítve, hogy Brüsszelben nem mindenkinek tetszik a magyar fellépés.

A képviselő ugyanakkor azzal nem értett egyet, hogy „állóháborúként” jellemezze az elmérgesedett viszonyt, reményét fejezte ki, hogy a közös pontok mentén meg lehet oldani a problémákat.

– A kárpátaljai magyarság sem vár mást, mint hogy elismerjék őket őshonos kisebbségnek, és biztosítsák megmaradásuk feltételeit, ahogy ezt Magyarország teszi

– összegzett.

Bocskor Andrea nemrégiben a Magyar Nemzetnek is interjút adott, ebben azért hangot adott bírálatának, hogy Brüsszel gyakran hímestojásként bánik Ukrajnával.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.