Hollandia Covid-tesztnyaralásra küld 189 turistát

Evakuálják a lakosokat Parajdon
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Hollandia Covid-tesztnyaralásra küld 189 turistát
Hétfőn 189 holland turista utazott Rodosz szigetére, hogy részt vegyen a Sunweb utazási iroda és fapados repülőtársaság kísérletében. A vállalat arra keresi a választ, hogyan lehet tömegeket úgy nyaraltatni, hogy a vakáció koronavírus-biztos legyen.
A tesztnyaralásban résztvevők egy görög szigeten található hotelben fognak nyolc napig üdülni. A kísérleti alanyok nem hagyhatják el az égei-tengeri üdülőhely területét, de ezen kívül nem korlátozza őket semmi a szabadidejük eltöltésében. Az önkéntesek indulás előtt PCR teszten estek át, visszatérésük után pedig karanténba kell majd vonulniuk. A nyaralók tevékenységeit a csoporttal utazó megfigyelők is elemzik majd, a megfigyelők azonban nem avatkoznak bele a vakációzók programjába.
A kísérlet célja, hogy kiderüljön, lehetséges-e, és ha igen, akkor hogyan, a biztonságos nyaralás a még mindig jelenlévő koronavírus idején.
Forrás: The Brussels Times
Az NCAA nem rendez versenyt a transznemű sportolókat elutasító államokban
Az amerikai Nemzeti Egyetemi Atlétikai Szövetség (NCAA) kijelentette, hogy azokban az államokban, amelyekben „transzfób” törvényeket fogadnak el, nem fog versenyeket szervezni. Az NCAA a transzfób törvények alatt azokat a 28 amerikai állam által elfogadott törvényeket érti, amelyek alapján az egyetemisták csak biológia nemük szerint versenyezhetnek, azaz a transznemű sportolók nem vehetnek részt a saját maguk által meghatározott nemük szerinti csapatban. Ezek a törvények elsősorban a női versenyzőket védik a férfinak született, de időközben nővé változott transznemű női sportolóktól, a sportszerűség, a fairplay és az esélyegyenlőség jegyében.
Forrás: Independent
San Marino a Szputnyik V-vel lábal ki a vírusból
San Marino a legjobb példa arra, hogy az oltás jelenti a kiutat a pandémiából. A Szputnyik orosz vakcinának köszönhetően a mini állam lassan visszaszerzi szabadságát. A megszorító intézkedések fokozatos feloldása mellett döntött a kormány. Az éttermek este fél 10-ig fogadhatják a vendégeket, jövő héttől pedig egészen este 11 óráig. Április 26-tól kezdődően az éjszakai kijárási tilalmat is feloldhatják.
Forrás: la Repubblica
A spanyol bírók szerint sérült a bírói függetlenség
Több mint 2500 bíró követeli az Európai Uniótól, hogy lépjen fel a spanyolországi jogállamiság „súlyos megsértésével” szemben.
Három spanyol szervezet, amelyek összesen több mint kétezer bírót képviselnek az országban, levelet küldtek az EU alelnökének, Vêra Jourovának és Didier Reynders EU biztosnak. Úgy vélik, hogy Spanyolországban jelenleg a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata áll fenn a legfrissebb jogalkotási reformok miatt. Szerintük az új előírások befolyásolják a bírói függetlenséget.
A szenátus március végén fogadta el a kormányon lévő szocialisták (PSOE) és a szélsőbaloldali Podemos által szorgalmazott törvényjavaslatot, amely korlátozza az igazságszolgáltatás funkcióit. A reform egyebek között kimondja, hogy az Igazságügyi Főtanács (CGPJ) mostantól nem nevezhet ki tetszőlegesen új vezető tisztviselőket mandátumuk lejárata után. A döntés meghozatalában a kormány is részt fog venni.
Forrás: 20 minutos (1), 20 minutos (2)
(Borítókép: Képernyőkép a spanyol Igazságügyi Főtanács (CGPJ) üléséről készült felvételről. Forrás: eleconomista.es)
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az oroszok is reagáltak.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Sokan lettek milliomosok, itt vannak az ötös lottó nyerőszámai
Tóth Gabit és Muri Enikőt gyalázzák azért, amiért Koncz Zsuzsát és Caramelt ajnározzák
Bunda volt? Sokan kifakadtak Katzenbach Andrea eredménye miatt
Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára
Most kaptuk: Tragédia történt az Inter Milanban, mindössze néhány órával a Bajnokok Ligája döntője előtt
„Kést a magyarok torkára!” – A következő lépés Európa ukránosítása lesz (?)
Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után
Magas a vérnyomásod? Ezeket az étrend-kiegészítőket jobb, ha elkerülöd
A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Videón a brutális oroszországi tragédia, gyászol az ország
Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől
Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az oroszok is reagáltak.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.