Köszönetet mondott Matteo Salvini, az olasz Liga párt elnöke Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőnek az ukrán menekültek nagylelkű befogadásáért. Az olasz képviselőházban tartott sajtókonferencián a párt vezetője bemutatta azon lehetséges megoldásokat, amelyek lezárhatják az ukrán–orosz konfliktust.
Olaszország és az olaszok békét akarnak, ennek megteremtése azonban a diplomácia feladata. A béketárgyalások lehetőségét sohasem szabad kizárni, még akkor sem, amikor a jelenlegihez hasonló súlyos háborús összecsapások zajlanak. Most még nagyobb jelentősége van a felek közeledését szolgáló diplomáciának
− hangsúlyozta Salvini. − Minden eszközt kötelesek vagyunk megragadni. Az Európai Unió egyhangúlag hozott szankciókkal bünteti az orosz felet, és humanitárius segítséggel, valamint fegyverekkel támogatja a megtámadott és menekülésre kényszerített ukránok védekezését. Ez azonban mind nem elég. A párbeszédet és a tárgyalásokat soha nem szabad felfüggeszteni − fogalmazott.
Bomba bombát, fegyver fegyvert követ, és egy nukleáris katasztrófába sodródás elképzelhetetlen tragédiát jelentene
– hívta fel a figyelmet Salvini a konfliktushelyzet esetleges drámai kimenetelére.
A korábbi belügyminiszter elmondta, hogy Olaszország készen áll több százezer háborús menekült fogadására. Kapcsolatban áll a diplomáciai kirendeltségekkel, a térségben szolgáló segélyszervezetekkel, valamint a szomszédos országok vezetőivel. Kiemelte Magyarország és Lengyelország pozitív példáját, akik a múltban következetesen ellenálltak az afrikai illegális bevándorlás nyomásának, most azonban nagylelkűen és szervezetten nyújtanak menedéket a háborús övezetből érkezőknek.
Tegnap üzenetet küldtem a lengyel és a magyar miniszterelnöknek, hogy köszönetet mondjak azért a rendkívüli és nagylelkű akcióért, amivel a háború elől menekülőket fogadják
− mondta Salvini. Elmondta, hogy abban bízik: a két ország példája végre elhallgattatja az elmúlt hónapok légből kapott szavait és beszédeit – utalt a két ország migrációs politikáját ért támadásokra.