A magyar választók április 3-án, válaszul az úgynevezett 7-es cikk szerinti európai uniós eljárásra és az összes többi jogállamisági témakörre, úgy döntöttek, hogy támogatják a magyar kormány európai politikáját, mivel tudják, hogy amit a nemzeti-konzervatív kormány tesz, az a magyarok érdekében történik – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter hétfő délelőtt Brüsszelben az EU-tagállamok uniós ügyekkel foglalkozó minisztereinek tanácskozására érkezve.
A magyar sajtónak adott nyilatkozatában elmondta:
a 7-es cikk szerinti eljárás kezd már terhessé válni azok számára, akik ezt elindították, a folyamat már régen túlmutat egymás jogrendszerének elemzésén, politikai nyomásgyakorlás, amit a bevándorláspárti, baloldali többségű Európai Parlament kezdeményezett.
– Politikai kérdésekre pedig csak politikai válaszokat lehet adni – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a magyar emberek válasza az volt, hogy 12 év után újra, immáron történelmi mértékű bizalmat szavaztak a kormánynak.
Kiemelte: „nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a gyermekvédelmi népszavazás még a kormánypártok támogatottságát is megelőzte, hiszen több mint 3,6 millió állampolgár szavazott a gyermekek védelme érdekében”. Hozzátette: „a 7-es cikk szerinti eljárás részeként tartott hétfői meghallgatás Magyarország jogállamisági helyzetéréről nem ildomos egy olyan helyzetben, amikor a szomszédban háború dúl, és Magyarország történelmének legnagyobb segítségét nyújtja, de az együttműködés szellemében készek vagyunk minden kérdést megválaszolni.”
Azzal kapcsolatban, hogy Robert Habeck német alkancellár hétfőn felvetette Németország hajlandó lenne támogatni, hogy az Európai Unió tagországai Magyarország nélkül vezessenek be embargót az orosz kőolajra, Varga Judit elmondta: „sajnos, vannak olyan – zömében baloldali, liberális – politikusok, akiknek az európai politikai felfogása nélkülözi azokat az európai értékeket, amelyek a konszenzus kultúrájára épített, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést jelentik.”