Munkamegbeszélésen fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök Li Sang-fut, a kínai államtanács tagját, védelmi minisztert − közölte vasárnap Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
A TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója szerint Putyin a találkozón, amelyen jelen volt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter is, sikeresnek és sokrétűnek minősítette a Moszkva és Peking közötti katonai együttműködést.
Úgy gondolom, hogy ez feltétlenül egyike azoknak a kulcsfontosságú irányoknak, amelyek erősíti kapcsolataink, az Oroszországi Föderáció és a Kínai Népköztársaság közötti viszony rendkívül bizalomteljes, stratégiai jellegét
− mondta. − Aktívan együttműködünk a katonai tárcákon keresztül, rendszeresen végzünk számunkra hasznos információcserét, haditechnikai együttműködést folytatunk, közös hadgyakorlatokat tartunk, méghozzá különböző színtereken: a távol-keleti régióban, Európában, a tengeren, a szárazföldön és a levegőben − tette hozzá.
Az orosz államfő kitért rá, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök márciusban Moszkvában tett látogatása idején is szó esett a katonai együttműködésről. Megjegyezte, hogy a kínai védelmi miniszter meglehetősen nagy, jó munkaprogrammal érkezett Oroszországba. − Örülünk, hogy itt láthatjuk önt. Biztos vagyok benne, hogy az ön látogatása a legmagasabb szinten fog zajlani. Üdvözöljük Oroszországban! − mondta Vlagyimir Putyin Li Sang-funak.
Az orosz védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy Kína új védelmi minisztere április 16–18. között Oroszországban tárgyal és hogy ez lesz első külföldi útja a posztra történt kinevezése után.
A tervek szerint a kínai vendég találkozik majd hivatali partnerével, Szergej Sojgu védelmi miniszterrel, akivel megvitatja a kétoldalú védelmi együttműködés helyzetét és kilátásait, valamint a globális és regionális biztonság aktuális kérdéseit.
Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter és Li Sang-fu kínai védelmi miniszter társaságában (Fotó: Reuters)