A kancellár hangsúlyozta, hogy a befizetendő összegek növelése előtt a meglévő pénzügyi alapok felhasználása kéne hogy a bizottság prioritása legyen. Példaként említette a kohéziós és az újjáépítési alapokat, valamint megemlítette, hogy a felhasználások során nagyobb figyelmet lehetne fordítani a spórolásra és a költséghatékonyságra is.
Ausztria nem hajlandó még több pénzt adni az EU-nak
Ausztria elutasítja az Európai Bizottság kérését és nem hajlandó még több pénzt küldeni az EU-nak – jelentette ki Karl Nehammer osztrák kancellár az Ö1 osztrák műsorszolgáltatónak adott péntek reggeli interjújában.

Az Ö1 rádió Morgenjournal című műsorában ugyanakkor megemlítették, hogy az Európai Bizottság azzal indokolta a kérelmet: a meglévő alapok nagy része – Nehammer szerint mintegy 480 milliárd euró – már le van foglalva és le is hívható. A bizottság emellett emlékeztetett, hogy a meglévő pénzek felhasználását rendeletek szabályozzák, így azokat nem lehet akármire fordítani.
Jó volna, ha az Európai Bizottság bemutatná, miként tervezi a pénzek átmozgatását – akkor majd meglátjuk, hogy ez gyakorlatban is tényleg a tagállamok javát szolgálná-e
– fogalmazott Nehammer a rádiónak. Az Európai Bizottság kedden arra kérte a 27 uniós tagállamot, hogy a 2027-ig tartó költségvetési időszak keretét 66 milliárd euróval toldják meg. Az összeg – amely a bizottság szerint az Ukrajnát, a bevándorlást és a gazdasági versenyt érintő ügyvitelt könnyítené meg – Ausztriának 1,6 milliárd euró többletkiadást jelentene. Magnus Brunner osztrák pénzügyminiszter már a javaslattételkor elutasította a bizottság javaslatát, mondván: Ausztria nettó befizető tagországként nem tudja elfogadni az uniós alapok növelését.
További Külföld híreink
Ausztria mellett már Németország, Lengyelország és Magyarország is jelezte, hogy nem hajlandó támogatni az Európai Unió balliberális vezetésének követeléseit. A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) szerint az EU csődbe kergetheti magát, ha nem hajlandó felhagyni az újabb és újabb ukrajnai támogatásokkal.
– Amit az Európai Unió javasol, az minden észszerű mértéket meghalad, és Brüsszel politikai kudarcát fejezi ki – jelentette ki Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai delegációjának vezetője.
Christian Lindner német pénzügyminiszter múlt pénteken úgy fogalmazott: nem tudnak további hozzájárulásokat nyújtani a brüsszeli költségvetésnek akkor sem, ha az EU 2027-ig tartó büdzséjét nagyrészt kimerítették az Ukrajnának nyújtott bőséges segélycsomagok.
– Várunk egy választ az Európai Bizottságtól, ugyanakkor azt nehezen tudom elképzelni, hogy Magyarország erős érvek nélkül ezt az elképzelést támogassa – nyilatkozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió pénzt kérne a tagállamoktól, mivel a háború és Ukrajna finanszírozása miatt kiürült az uniós kassza.
További Külföld híreink
Borítókép: Maia Sandu moldovai elnök (j) fogadja Karl Nehammer német kancellárt az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójának kezdetén a bulboacai Mimi-kastélyban 2023. június 1-jén (Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nemzetközi támogatás Orbán Viktornak: a világ számos pontjáról érkeztek üzenetek vezető politikusoktól + videók
Összeállításunkban összegyűjtöttük, ki és miért méltatta a magyar miniszterelnököt.

Maduro bukása után új korszak jöhet Venezuelában
Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Kényszersorozás és erőszak: civilek állják útját Zelenszkij emberrablóinak + videó
Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Robbanások rázták meg Kijevet és Harkivot, Szumiban visszavonulásra kényszerültek az ukrán erők
Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nemzetközi támogatás Orbán Viktornak: a világ számos pontjáról érkeztek üzenetek vezető politikusoktól + videók
Összeállításunkban összegyűjtöttük, ki és miért méltatta a magyar miniszterelnököt.

Maduro bukása után új korszak jöhet Venezuelában
Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Kényszersorozás és erőszak: civilek állják útját Zelenszkij emberrablóinak + videó
Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Robbanások rázták meg Kijevet és Harkivot, Szumiban visszavonulásra kényszerültek az ukrán erők
Nem szűnnek a harcok, egyre csak fokozódnak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!