Oroszországba utazott volna a volt amerikai hírszerző, elvették az útlevelét

Az Egyesült Államok lecsapott az egykori hírszerzőre. Scott Ritter Oroszország felé tartott, amikor kirángatták a repülőgépből, s útlevelét is elkobozták. Úgy látszik, így néz ki a szabad világ.

2024. 06. 04. 7:32
US-SCOTT RITTER
Scott Ritter 2003. április 25-én. (Fotó: NICHOLAS ROBERTS / AFP) Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Scott Ritter éppen Oroszországba tartott a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumra (SPIEF), amikor kirángatták a repülőgépből. A hatóságok pedig lefoglalták az iratait is – számolt be róla több médium is. 

A külügyminisztérium elkobozta az útlevelemet. Kirángattak a gépből, jól érzem magam, csak bosszús vagyok

 – mondta Ritter az esetet követően.

Az amerikai külügyminisztérium nem kommentálta, hogy az egykori amerikai hírszerzőt eltávolították a New Yorkból Isztambulba tartó járatról. Erről ír az orosz sajtó.

Nem kommentálhatjuk egy amerikai magánpolgár útlevelének státuszát

 – nyilatkozta a a külügyminisztérium szóvivője a TASZSZ hírügynökségnek.

Ritter korábban azt mondta az említett médiumnak, hogy Törökországon keresztül szeretett volna Oroszországba repülni. Megjegyezte, hogy nem indokolták meg az amerikai hatóságok, hogy miért nem engedték neki elhagyni az országot, csupán annyit közöltek vele, hogy ezt a külügyminisztérium utasítására tették.

Mint arról korábban lapunk is írt, Scott Ritter a műsoraiban, a jegyzeteiben és a kommentárjaiban általában olyan kérdésekre keresi a választ, amelyek arra világítanak rá, hogy esetleg nem minden úgy van, ahogy a nyugati média igyekszik bemutatni a világpolitika és az orosz–ukrán háború történéseit.

Borítókép: Scott Ritter 2003. április 25-én (Fotó: Nicholas Roberts / AFP)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.