Autó hajtott a járókelők közé Nagy-Britanniában, a Bristol közelében található Chipping Sodbury karácsonyi vásárán. Az incidens következtében nyolcan megsérültek, köztük két gyermek is – számol be róla az Independent brit napilap.
Az eset a város főutcáján történt, amikor egy nyolcvanas éveiben járó sofőr egy parkolóhelyről próbált kihajtani, de közben elütötte a gyalogosokat.
A helyszínre a mentők és a rendőrök is kivonultak. Az Avon és Somerset Rendőrség közlése szerint a sérültek közül hat embert, négy felnőttet és két gyermeket szállítottak kórházba, míg további két felnőttet a helyszínen látták el a mentősök.
A rendőrség szóvivője elmondta, hogy senki sem szenvedett életveszélyes vagy maradandó sérülést. Ady Jones, a vásár egyik árusa „hangos csikorgást” hallott, amikor az autó elindult.
Sok kiabálás volt, és egyértelműen látszott, hogy emberek megsérültek. A helyzet sokkal rosszabb is lehetett volna
– nyilatkozta az árus a BBC-nek.
A vásár a történtek ellenére folytatódott, azonban a szervezők arra kérték a látogatókat, hogy ne készítsenek fotókat az incidens helyszínéről.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pixabay)