Ahogy a liberálisok megszervezték a nemzetközi hálózatukat, és a saját politikai céljaikra, többek között Magyarország ellen használják azt, nekünk is fel kell ismerünk, hogy a hálózatosodásunk eredményeit, a magyar és az amerikai jobboldal kialakult jó kapcsolatokat használnunk kell egymás támogatására, a jó cél érdekében – emelte ki Szánthó Miklós, hangsúlyozva:
Ha azonban valaki azt hiszi, hogy Donald Trump visszatérésével a jobboldal munkája el van végezve, az téved, iszonyatosan sok még a tennivaló.

Matt Schlapp szerint, bár úgy tűnik, mintha az elmúlt alig két évben Donald Trump amerikai elnök két évre elegendő lépést tett a józan észhez való visszatérés irányába, nem szabad hátradőlni.
Nemcsak abban kell segíteni Trumpot, hogy a következő négy évben sikeres legyen, de abban is, hogy az eredményeket meg lehessen tartani az ötödik, hatodik, hetedik és a további években
– hívta fel a figyelmet.
A patrióták korában újra naggyá kell tenni a Nyugatot
Idén viszont a tét nagyobb, mint valaha: az már most nyilvánvaló, hogy Trump második elnökségével új világ jön, de az is, hogy egy világ-rendszerváltozás éveit éljük – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Egyelőre úgy tűnik, Brüsszelben ezt nem igazán értették meg, de a valóság független a brüsszeli mélyállam ideológiájától, és a korábbi washingtoni demokrata támogatás kiment a brüsszeli erőközpont lába alól az orosz–ukrán háborúval, a woke-propagandával, a határvédelemmel kapcsolatban egyaránt
– mutatott rá Szánthó Miklós.
A Nyugat évszázadok óta tartó dominanciája megkérdőjeleződött, mert korrupt, liberális elitje elárulta mindazt, ami egykor naggyá tette: a hazafias virtust internacionalizmusra, a hagyományt és kultúránkat ideológiára és identitáspolitikára, a józan észt pedig woke őrületre cserélte. A feladat tehát világos: a patrióták korában újra naggyá kell tenni a Nyugatot, erről fog szólni a CPAC Hungary 2025! – hangzott el a sajtótájékoztatón.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!