Kickl a következő szavakkal kezdte szerda esti beszédét: „Vigyáznom kell, hogy nehogy elpusztítsam mindazt, amiért az elmúlt hónapokban keményen megdolgoztam.” Mint hangsúlyozta, nem úgy tekint magára, mint a „még nem kancellárra”, ahogy a vele szemben kritikus média többször is nevezte, hanem mint „jövőbeni kancellárra”, hiszen a „nép kancellárja projektet” csupán „elhalasztották”.

Herbert Kickl beszédében kikelt a „Kickl-ellenes koalíció” ellen: Christian Stocker szövetségi kancellár azokért is ott akar lenni, akik nem rá szavaztak. Emlékeztetett:
Vigyázzon, Stocker úr: senki sem szavazott önre. Most van egy kancellárunk, akinek nincsenek szavazói.

Ez a marxista bohóckodás hamarosan darabokra fog hullani
– jósolta az FPÖ vezetője. Kickl az osztrák Néppártra utalva így folytatta:
Nekünk gerincünk van, nem pedig kerti slagunk. Ha csak feleannyira hataloméhes lennék, mint az ÖVP, akkor más lehetett volna, de ez azt jelentette volna, hogy elárulom önöket.
Kickl azt mondta, nem szeretett volna „súlytalan néppárti kancellárbábu” lenni, írja az eXXpress. A cél egy új, modern, szabad köztársaság létrehozása, amelyben a nép irányít, hangsúlyozta. Ezzel szemben szerinte azt a „lúzer koalíció” elárulta, ami egy olyan tragédia, amely csak a posztokról szól.