Sorra tartóztatja le a rendőrség a dzsihadistákat Spanyolországban. Múlt héten egy barcelonai műveletben fogtak el egy férfit, akit már egy ideje megfigyelés alatt tartottak gyanús online tevékenységei miatt. A nyomozás adatai szerint saját magát radikalizálta, és az Iszlám Állam (ISIS) propagandáját terjesztette, miközben a gyanú szerint más szélsőséges csoportokkal is kapcsolatban állt.
Célja az volt, hogy terroristákat képezzen ki Spanyolországban, majd eljuttassa őket különböző konfliktuszónákba, hogy az ISIS nevében harcoljanak, illetve merényleteket hajtsanak végre.
A rendőrök a lakásán hamisított árucikkeket is találtak, amelyeket valószínűleg a terrorizmushoz kapcsolódó tevékenységei finanszírozására használt. A bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
A barcelonai művelettel egy időben Cordobában, valamint a Marokkóval szomszédos spanyol autonóm városban, Melillában is őrizetbe vettek két férfit dzsihadizmus gyanújával. A cordobai gyanúsított egyebek mellett a közösségi oldalakon terjesztette az Iszlám Állam propagandáját, a melillait pedig egyebek mellett önradikalizációval és különféle terrorszervezetek népszerűsítésével gyanúsítják. Melillában idén már hat embert vettek őrizetbe a rendőrök terrorizmussal összefüggő bűncselekmények miatt, de Katalóniában is példátlanul sok letartóztatás történik.
Csak márciusban a múlt hetit is beleszámolva már tizenegy dzsihadistát fogtak el a hatóságok.
A spanyol hatóságok kiemelten kezelik a dzsihadizmus kérdését, folyamatosan figyelemmel kísérve a potenciális merénylőket, és szükség esetén azonnal le is tartóztatják őket. Ezt a fokozott figyelmet az indokolja, hogy tavaly 81 dzsihadistát tartóztattak le az ország különböző pontjain, ami a 2004-es madridi terrortámadások óta a legmagasabb szám.
Az illegális migráció szintén történelmi mértékű növekedése is aggasztó, különösen, mivel a hatóságok szerint a maffia hajóin egyre több pakisztáni migráns érkezik.
Az ISIS fokozódó aktivitása Ázsiában arra enged következtetni, hogy a terrorszervezet Spanyolországon keresztül próbálja bejuttatni embereit Európába.
Borítókép: Spanyol rendőrök (Fotó: AFP)