Hogyan kerültek amerikai rakéták az Al-Kaidához?

Az Al-Kaida szíriai fiókszervezetének parancsnoka kendőzetlenül beszélt Washington segítségéről.

Majláth Ronald
2016. 09. 28. 17:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Érdekes dolgok derülnek ki a németországi Kölner Stadt-Anzeiger cikkéből, melynek szerzője egyenesen Aleppóba ment, hogy interjút készítsen Abu al-Ezz-zel, az An-Nuszra Front helyi parancsnokával. Amennyiben igazat mondott az újabban önmagát csak Dzsabhat Fatah as-Samnak nevező, korábban az Al-Kaida helyi leányvállalataként működű szervezet tisztje, az egészen más megvilágításba helyezi a szíriai háborút.

Az interjúban most Abu al-Ezz egyenesen elmondta: az Egyesült Államok támogatja az ellenzéket, de nem közvetlenül, hanem közvetetten, méghozzá úgy, hogy az őket segítő országokat támogatja. A férfi elmondásából kiderült az is, hogy a szervezet ezzel nem elégedett. „Fejlettebb fegyverekkel is támogatniuk kellene minket” – hangsúlyozta a katona, majd közölte: eddig a célkövető páncéltörő rakétáikkal értek el sikereket a csatatéren. A tankokat Törökországon keresztül Líbiából kapták, és rakéta-sorozatvetők is jutottak hozzájuk. S bár a rakétaindítók egy részét a szíriai hadseregtől zsákmányolták, a parancsnok beismerte: bizonyos régiókat az amerikai páncéltörő rakétáikkal tudnak ellenőrzésük alatt tartani.

A parancsnok a külföldi katonai tanácsadókról is beszélt. Állítása szerint törökországi, katari, szaúd-arábiai, izraeli és amerikai tisztek is érkeztek hozzájuk, fegyverszakértők voltak. A szaúdi és a kuvaiti kormánytól pedig pénzt is kaptak.

Magáról a szervezetről is megtudhattunk fontos részleteket: a parancsnok szerint az Iszlám Front és az Iszlám Hadsereg nevű iszlamista szervezetek is velük vannak. „Mi mind az An-Nuszra Front vagyunk” – fogalmazott a férfi, szerinte a céljaik ugyanazok.

Az An-Nuszra Front persze sosem rejtette véka alá az elképzeléseit: mikor 2012-ben létrejött, még az elsődleges célja az volt, hogy Szíria éléről eltávolítsa Bassár el-Aszad elnök rendszerét. Így kezdetben még együttműködtek a többi lázadó szervezettel – főként a Szabad Szíriai Hadsereggel (SZSZH) –, rövidesen azonban fordult a kocka: területeket szereztek Idlib és Aleppó tartományban, nemegyszer szembekerülve korábbi szövetségeseikkel. Innentől már világosan deklarálták: anyaszervezetükhöz hasonlóan egy iszlám államban gondolkodnak, melyet a sária alapján irányítanának.

Szíriai ellenzéki fegyveresek olyan új típusú rakétákat kaptak a 122 milliméteres Grad rakéta-sorozatvető tüzérségi rendszereikhez külföldi államoktól, amilyenekkel korábban nem rendelkeztek – mondta szerdán a felkelők egyik parancsnoka a Reuters hírügynökségnek. A fegyverszállítmány válasz az Oroszország támogatását élvező szíriai hadsereg nagyszabású szárazföldi offenzívájára Aleppó lázadók uralta negyedei ellen – mutatott rá Fárisz al-Bajúsz ezredes, az Északi Hadosztály nevű lázadócsoport vezetője. Nagy mennyiségben kaptak a 22 és 40 kilométer közötti hatótávolságú, orosz gyártmányú Grad rakétákból, amelyeket az aleppói, a hamai és a tengerpart melletti frontokon terveznek bevetni. Egy sorozattal 40 rakétát lehet kilőni – tette hozzá. A felkelők korábban is kaptak Grad rakétákat, de ez az első alkalom, hogy az új típusból érkezett szállítmány – ismertette a parancsnok.

Napjainkban a szervezet továbbra is tartja az állásait a két szíriai tartományban. És bár minden oldalról a lázadók veszik körül az ellenőrzésük alatt tartott területeket, az elmúlt időszakban semmit sem veszítettek a jelentőségükből.

Nem is csoda így, hogy a szervezet veszélyeire nemrégiben már a Foreign Policy is felfigyelt. A neves amerikai külügyi lap azt írta: az Al-Kaidának óriási ambíciói vannak Szíriában. Az elmúlt három évben a csoportnak számos veteránja érkezett az országba, amit az Al-Kaida központi vezetésének burkolt újraélesztéseként lehet csak értelmezni Európa küszöbénél. Ugyanis a terrorista csoport szíriai leányvállalata, az An-Nuszra Front azután, hogy öt év alatt mély gyökereket eresztett az országban, immáron lerakta az Al-Kaida első független államának alapjait.

Habár a most megkérdezett parancsnok szavainak hitelessége kérdéses, és az is elképzelhető, hogy hathatós nyugati segítség – így a páncéltörő rakéták – is akkor kerültek harcosai kezébe, amikor a nyugati támogatás még kevésbé tett különbséget az Aszad ellen harcoló frakciók között, annyi bizonyos, hogy az oroszok egyre nehezebben viselik az amerikaiak tétlenségét az An-Nuszra Fronttal szemben. Legutóbb hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelezte: nem bízik teljesen abban, hogy az az Egyesült Államok csapást mérne erre a terrorszervezetre. És bár amerikai kollégája, John Kerry minden egyes találkozójukon bizonygatja, hogy ez ugyanolyan terrorcsoport, mint az Iszlám Állam, úgy tűnik, mégsem nyúlnak hozzá. „Ez ellenmondásos helyzet” – mondta akkor az orosz külügyér.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.