V. Németh Zsolt üdvözölte, hogy a megyei közösségek is egyre inkább felismerik a brandépítés jelentőségét.

Hankó Balázs szerint a Fesztivál Akadémia Budapest igazi hungarikum
Péntek este elkezdődött a jubileumi esemény.
V. Németh Zsolt üdvözölte, hogy a megyei közösségek is egyre inkább felismerik a brandépítés jelentőségét.
Szerinte a sajátos megyei karakterek megjelenítésében Győr-Moson-Sopron megye jár az élen, míg Békés a határon átnyúló programjaival tűnik ki.
A miniszteri biztos kiemelte, hogy a települési és tájegységi értéktárak nem kevésbé fontosak, mint a hungarikumok gyűjteménye, csupán a nemzetközi ismertségük korlátozottabb. A helyi identitás megtartásában viszont a hungarikumoknál is nagyobb a jelentőségük – fogalmazott.
V. Németh Zsolt az értékmegőrzés legfontosabb feladatának nevezte a magyar jellegzetességek beépítését a viseleti kultúrába, az építészetbe, a gasztronómiába, hogy a „lélektelen és nemzeti karaktereket nélkülöző” szokások mellett ezek is helyet kapjanak a mindennapokban.
A következő években a magyar értékek több nemzetközi jelentőségű rendezvényen is megjelenési lehetőséget kapnak, így többek között jövőre, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson és a 2021-es vadászati világkiállításon is. 2020-ban emellett a nemzeti összetartozás évéhez kapcsolódva az elszakított nemzetrészek értékei kapnak kiemelt figyelmet – közölte a miniszteri biztos.
Péntek este elkezdődött a jubileumi esemény.
Jókai Mór gazdag életműve szerencsére nem szorul bemutatásra, ám mégsem olyan biztos, hogy valóban ismerjük is őt.
A kulturális események mellett sportprogramokat is kínál a Honvédelmi Minisztérium által üzemeltetett Sportgarden.
Amikor a szerelem még a halál után is él tovább.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.