64 éves korában elhunyt Jack Sherman, a Red Hot Chili Peppers egykori gitárosa. A hírt a zenekar jelentette be az Instagramján, ahol megköszönték első albumukon és első amerikai turnéjukon való közreműködését.

Jack Sherman 1983-ban csatlakozott az RHCP-hez, Hillel Slovak helyére. Játszott a zenekarról elnevezett bemutatkozó albumukon, illetve ő volt a társszerzője a második, Freaky Styley névre keresztelt nagylemezük jelentős részének. Az együttműködés azután sem szakadt meg, hogy Slovak visszakerült a zenekarba, a Higher Ground és Good Time Boys című 1988-as számokon háttérvokálozott a gitáros.
Bár rövid ideig volt a banda tagja, Sherman sokat hozzátett a hangzásukhoz, óriási szerepe volt abban, hogy a funkgitárok megjelentek a számaikban.
2012-ben a RHCP tagjait beválasztották a Rock And Roll Hall Of Fame-be, az ebből kimaradó Sherman akkor azt nyilatkozta a sajtónak, hogy kifejezetten fáj neki a döntés.
Sherman később Bob Dylan lemezein is gitározott. Halála oka ismeretlen.