A közönség érdeklődését jelzi, hogy csak négyezerrel csökkent a fizető nézők száma a 2019-es teljes évadhoz képest. Remélik, az idén újra elérik a „békelétszámot”. Annál is inkább, mert – miközben, Debrecenben két színházi beruházás (a Csokonai Színház épületének teljes felújítása és a Latinovits Színház befejezése) is folyik – a figyelem a Nagyerdei Szabadtéri Játékok felé irányul. Az idén nyáron nyolc vendégtársulat tíz, a Csokonai Színház kilenc előadásán kívül a Nagyerdei Szabadtéri Játékok saját ősbemutatójával találkozhat a publikum.
Várhatóan több ezer ember előtt tartják meg a tavalyról elmaradt Csíksomlyói passió főtéri bemutatóját a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában. A Csokonai Színház a járvány miatt nem teljesen kijátszott előadásait, de új rendezését is hozza a Nagyerdő fái alá.

Fotó: Eőri Szabó Zsolt
Így a nézők láthatják többek között A Pál utcai fiúkat, a Tesztoszteront, a Csárdáskirálynőt és az új rendezésű Óz, a csodák csodája című musicalt. Ennek hősnőjét, a Dorothyt alakító Zsitva Réka meg is jelent a szabadtéri évadot bejelentő sajtótájékoztatón. Egy bemutatóval vesz részt a játékokon a Madách Színház (Páratlan páros), a Thália Színház (Oscar), a nagyváradi Szigligeti Színház (Lila ákác), az Orlai Produkciós Iroda (Válaszfalak), a Centrál Színház (Házassági leckék középhaladóknak), a Recirquel Újcirkusz Társulat (My Land) és a Játékszín (A szőke ciklon). Külön kiemelhető a játékok saját darabja, Wass Albert Tűzlilioma, amely néptáncjáték a szerző A funtineli boszorkány című művéből készült. Az opera is képviselteti magát, az Operaligetben kétszer is járhatnak a nézők, előbb az operairodalom legizgalmasabb találkozásait, majd a legszebb operakórusokat láthatják, hallhatják. A Nagyerdei Szabadtéri Színpad egyébként a gyermeknapon nyit, amikor a Vojtina bábszínház tart előadást a regisztrált gyerekeknek.
Az előadások június–júliusban 20.30-tól, augusztusban és szeptemberben 20 órától kezdődnek. Először adnak kedvezményt a Debrecen-kártyára: birtokosa egy jegyet 500 forinttal olcsóbban vásárolhat meg. A jegyekkel ingyen utazhatnak a helyszínre a városban és haza a nézők. A hosszabb előadások után különjáratokon.