A Füzérradványi Károlyi-kastély hivatalos közösségi oldala így búcsúzott a gróftól:
Nemesi tartása, elhivatottsága és közösségépítő munkássága kitörölhetetlen nyomot hagy a magyar történelemben. Emlékét tisztelettel és szeretettel őrizzük.
Károlyi László a családi örökség számára nem pusztán történelmi emlékeket jelentett. Vallotta, hogy amit az ember elődeitől kap, az egyben felelősség is: kötelesség megőrizni és továbbadni azt a következő nemzedékeknek. Feleségével együtt ezért nemcsak gondozta a fóti kastélyt, hanem a család egykori tárgyi emlékeinek, műtárgyainak és berendezési tárgyainak felkutatására is törekedett. Füzérradvány kastélyának megújulását emlékeivel és tanácsaival segítette, alapítványuk pedig eredeti bútorokkal és trófeákkal járult hozzá az épület örökségének bemutatásához.
„Soha nem adjuk fel”
Károlyi László számára Fót nem csupán születésének helye volt. A településhez hazatérve egyre szorosabb kapcsolatot alakított ki, munkáját és közösségi szerepvállalását a város is elismerte: díszpolgári címet kapott. A Fóti Római Katolikus Egyházközség megemlékezése szerint különösen fontos volt számára a Szeplőtelen Fogantatás temploma, amely a Károlyi család vallási örökségének egyik legfontosabb része. Feleségével létrehozták a Fóti Károlyiak Alapítványt is, hogy a család kulturális öröksége a jövő nemzedékei számára is fennmaradjon.
„Soha nem adjuk fel” – ez a mondat sok szempontból egész életútját összefoglalta.
Nem adta fel a hazatérés reményét, nem mondott le a családi örökség megőrzéséről, és a több évtizedes távollét után sem engedte el azt a kötődést, amely szülőföldjéhez fűzte.
Fót gyerekkori emlékeihez egész életében ragaszkodott. Az említett Magyar Nemzetes interjúban felidézte, hogy amikor gyerekként biciklizett a faluban, a helybeliek gyakran kiabáltak utána: „Kicsi László gróf, gyere be, túrós csusza van ebédre!” – az öreg fákat látva pedig még évtizedek múltán is eszébe jutott a gyermekkora.
