Káel Csabát a nemzetközi tévéakadémia tagjai sorába választották

Forrás: MTI2020. 03. 25. 17:13
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Televíziós Művészetek és Tudományok Nemzetközi Akadémia (The International Academy of Television Arts & Sciences) tagjává választotta Káel Csabát, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t szerdán.

Az összegzés felidézi, hogy a szervezetet 1969-ben alapították New Yorkban, tagjai a média- és a szórakoztatóipar vezető szakemberei a világ több mint 60 országából.

Az akadémiát azzal a céllal hozták létre, hogy elismerjék a televíziós szakma kiválóságait az Egyesült Államokon kívül, a „televíziós Oscar”-ként emlegetett Nemzetközi Emmy-díjjal minden évben 20 kategóriában ünneplik a kiemelkedő teljesítményeket.

Magyarországról elsőként 2019-ben Gera Marina színésznő kapott Nemzetközi Emmy-díjat díjat a Szász Attila rendezésében készült Örök tél című filmben nyújtott főszerepéért – emlékeztet a filmintézet közleménye.

Káel Csaba a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán végzett Makk Károly osztályában, mesterei Fábri Zoltán, Szabó István, Ragályi Elemér és Illés György voltak. Rendezőként jegyzi a 2002-ben bemutatott nagyszabású Bánk bán operafilmet, számos tévéjátékot, rövidfilmet, reklámfilmet és portréfilmet készített. 2011 óta a Müpa vezérigazgatója.

Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja. Számos kitüntetés birtokosa – Nádasdy Kálmán-díj, Érdemes művész, Budapest kulturális és turisztikai nagykövete, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, a Francia Becsületrend lovagja -, 2020-ban Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során klasszikus és kortárs zeneszerzők operáinak kimagasló színvonalú interpretációit, valamint reklám- és dokumentumfilmeket, illetve színházi darabokat is magába foglaló, sikeres rendezései, továbbá sokrétű művészeti szervezőtevékenysége elismeréseként Kossuth-díjjal tüntették ki.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.