Manga opera, fényfestés a Café Budapesten

Mikor Koltóy főhadnagy és Wassermann Móric egy személy lesz, tudhatjuk, eljött az őszi fesztivál ideje. Nyitásra kész a Café Budapest.

Tölgyesi
2012. 09. 19. 12:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Október 5-étől 14-éig a kortárs művészeti fesztivál hatvan eseménye negyvenegy helyszínen valósul meg, közülük nyolc esemény ingyenes lesz, míg az Erzsébet téren a fesztivál sátrat ver, a városháza mögötti területen az új „café budapEST BÁR” is minden nap éjfélig áll nyitva az érdeklődők előtt mondta el a Budapesti Fesztiválközpont ügyvezető igazgatója, Vitézy Zsófia sajtótájékoztatón. Az idei program meghatározó eleme az elektronika és a vizualitás. A fesztivál egyik kiemelkedő eseményeként október 6-án a Műcsarnok főhomlokzatát színezik be a 2012-es Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő verseny döntősei.

A fesztivál vendégül látja a vizuális színjátszás úttörőjének számító Hotel Pro Forma társulatot. A dán társulat és a Lett Nemzeti Opera közös produkciója a japán nó színház hagyományait fejleszti kortárs, a háború természetéről szóló manga operává a Nemzeti Színházban. A temesvári Csiky Gergely Állami Színház és a Forte Társulat Horváth Csaba rendezésében Ibsen Peer Gyntjét mutatja be a Thália Színházban (az előadás ősbemutatóját kedden tartották Temesvárott), míg a Trafóban fellép az ausztrál kortárs tánc nagykövetének tartott Chunky Move. A Bárka Színházban az izraeli Niv Sheinfeld és az Oren Laor Dance Project vendégeskedik a számos kortárs seregszemlén sikerrel szereplő előadásával, a Bolondok hajójával, amely az ABBA, a Pet Shop Boys és Michael Jackson zenéjére épül.

Vitézy Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont ügyvezető igazgatója

Fotó: Éberling András

 

A Thália Színházzal közös produkcióban mutatja be a fesztivál az Emke – volt egyszer egy kávéház című zenés játékot, Garaczi László művét. – Kortárs mű ez abban az értelemben is, hogy az Emke első korszakában, az első világháború ideje táján neves kortárs művészek vitatkoztak asztalainál. A zenés játék szereplői azonban a második világháború éveiből visszatekintve elevenítik meg a több idősíkon játszódó történetet – ismertette a darabot rendezője, Bagó Bertalan. Az Emkében három színésznő és hat színész játszik kettős vagy hármas szerepet. Cserhalmi György Koltóy főhadnagyot és a kávéház tulajdonosát, Wassermann Móricot is megszemélyesíti.

A Café Budapest október 7-én rendezi meg a Trafóban a kortárs költőversenyt, az I. Országos Slam Poetry Bajnokságot – ugyanitt tartják a kortárs komolyzene meghatározó alakjai, Sáry László és Sáry Bánk közös szerzői estjét a Kockadobás című kamaramű és az Égkő című darab ősbemutatójával –, míg október 11-én huszonöt magángaléria részvételével a kortárs galériák éjszakája lesz új esemény.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.