Az idei Vidor Fesztiválon kilenc nap alatt nyolc-nyolc nagyszínpadi és kamaraszínházi előadást láthatott a közönség. A hattagú zsűri a legjobb nagyszínpadi előadásnak a Pintér Béla Társulat a Kaisers TV, Ungarn című kortárs drámáját választotta. A legjobb kamaraszínházi előadás a Pinceszínház Bányavirágja lett Csizmadia Tibor rendezésében, az egyik főszereplő, Kaszás Gergő pedig a legjobb férfi alakítás díját érdemelte ki. A legjobb női alakítás díját az Orlai Produkciós Iroda Gyógyír északi szélre című darabjában szereplő Fullajtár Andreának ítélték oda.
A zsűri a legjobb női, illetve férfi epizódalakításért járó díjban Nagy Marit és Bánki Gergelyt részesítette, mindketten a Gólem Színház Lefitymálva című előadásában szerepeltek. A legjobb utcaszínházi előadás a Ziránó Színház Csicseri történet című darabja lett. Az operett műfajának megújításáért járó elismerést Kovács Dániel és a Kecskeméti Katona József Színház társulata kapta a Virágos Magyarország darabért, a legbátrabbaknak járó díjat pedig A puccs című előadás alkotógárdája, a Sanyi és Aranka Színház érdemelte ki.
Jordán Tamás stand up előadása is nagy sikert aratott: a zsűri egybehangzó döntése alapján a példaértékű műfaji újításért díjazták. A legjobb kvartettet Molnár Piroska, Vári Éva, Benedek Miklós és Szacsvay László alkotta az Orlai Produkciós Iroda A nagy négyes című darabjában. A hagyományokhoz hűen kiosztották az életműdíjat is, amelyet az idén Gálvölgyi János kapott meg.
A díjakat majd az ősz folyamán saját társulatuk körében vehetik át a művészek.
Összeállítás a legjobb előadásból:
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!